Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Két év ingyenes lakásbiztosítás jár az iszapkárosultaknak

Két évig átvállalja a biztosítás díját az állam által épített és vásárolt ingatlanokra a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) a vörösiszap-katasztrófával érintett településeken - közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2010-12-02 20:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:51.073021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Petróczi Tímea közlése szerint a KÖBE Kolontáron, Devecserben és a települések vonzáskörzetében az érintett épületek szolgáltatási díját a szerződéskötéskor két évre előre jóváírja.

A kedvezmény igénybevételéhez a károsultaknak szerződést kell kötniük a biztosítóval. Az ingyenes időszak lejárta után a biztosított dönthet arról, hogy továbbra is igényli a szolgáltatást. Ha a kedvezményezett megtartja a biztosítást, a határozatlan időtartamú szerződés jogfolytonosan fennmarad - áll a közleményben.

A kockázatvállalás a szerződéskötést követő napon kezdődik.

Kapcsolódó elemek