Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országszerte nehezíti a közlekedést a havazás

Egyelőre a vonatközlekedésben nem okoz jelentősebb fennakadást az intenzív havazás. Esik a hó Vas és Pest megyében, Zalában és Győr környékén, az Alföldön köd nehezíti a közlekedést, az M1-es az M7-es és az M0-s is havas, latyakos.


Dátum: 2010-12-03 10:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:56:56.549712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem okoz jelentősebb fennakadást az időjárás pénteken hajnalban, az országban a járatok menetrend szerint elindultak - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága pénteken hajnalban az MTI-vel. A reggeli óráktól ismét intenzív havazás kezdődött Vas megyében, ahol az előrejelzések szerint a nap folyamán 10-15 centiméternyi friss hó hullhat - közölte pénteken a közútkezelő ügyelete az MTI-vel. Zalában a 86-os úton áll a forgalom a havazás miatt.

Jelenleg Balatonszentgyörgy és Nagykanizsa térségében havazik, itt a vasúttársaság munkatársai folyamatosan tisztítják a váltóberendezéseket, és az elektromos váltófűtő berendezések is üzemelnek. Ennek ellenére a Székesfehérvár-Gyékényes vonalon néhány perces késések előfordulhatnak a reggeli órákban.

A Pusztaszabolcs-Dunaújváros-Pusztaszabolcs vonalon pénteken 8 és 13 óra között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat pályakarbantartás miatt. Dunaújvárosból a pótlóbuszok korábban indulnak a megszokottnál.

A Budapest-Vác-Szob vonalon módosított menetrend szerint járnak a vonatok, mert Nagymaros és Szob között karbantartási munkákat végeznek.

December 7-ig Sárbogárd-Baja-Sárbogárd vonalon módosított menetrend szerint járnak a vonatok. Helyettük Szekszárd és Bátaszék között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat pályafelújítás miatt. Baja-Bátaszék-Szekszárd viszonylatban a vonatok és pótlóbuszaik korábban közlekednek. Az IC839-es Gemenc Intercity csak Bátaszék és Budapest-Déli pályaudvar között jár.

A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon pályaépítés miatt van módosított menetrend.

Vas és Pest megyében is intenzíven havazik

A reggeli óráktól ismét intenzív havazás kezdődött Vas megyében, ahol az előrejelzések szerint a nap folyamán 10-15 centiméternyi friss hó hullhat - közölte pénteken a közútkezelő ügyelete az MTI-vel.

Kecskés Péter elmondta: Vas megyében egyelőre minden út járható, de a közlekedőknek téli útviszonyokra kell készülniük. Csütörtökön este is havazott, így a hóréteg vastagsága helyenként elérheti a 30 centimétert is.

A közútkezelő és a katasztrófavédelem ügyeleteseinek tájékoztatása szerint személyi sérüléssel járó közlekedési baleset nem történt éjszaka a megyében, de néhány árokba csúszott járművet menteni kellett, és egy fakidőléshez is tűzoltókat hívtak.

Zalában áll a forgalom a 86-os úton

Péntek kora reggel óta áll a forgalom a havazás miatt Zala megyében, a 86-os főúton Zalalövő közelében. Ezen a szakaszon több kamion sem tud továbbhaladni - mondta a Független Hírügynökségnek a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Wéber Antal szerint a tűzoltóknak több árokba csúszott személyautóhoz is vonulniuk kellett a hó miatt Zala megyében pénteken hajnal óta.

Félreállítják a kamionokat

Zala megyében több kamion csúszott az árokba a havas utakon, a koccanásos balesetek miatt a szomszédos megye felől érkező kamionokat félreállítják Szombathelyen és Körmenden.

A havas, csúszós útviszonyok miatt csak az induljon el, akinek halaszthatatlan teendői vannak - írta Leibinger Eszter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányág szóvivője a közleményben.

Kapcsolódó elemek