Nagy Anna: Elengedhetetlen a vállalkozások támogatása
Ha visszanézünk az elmúlt dinamikus félévre, akkor látjuk azt, hogy nagyon sokszor a költségvetési lyukak betömése volt a cél - jelentette ki Nagy Anna a kormány súlyos szocialista örökségére utalva az ATV Reggeli Jam című műsorában. A kormányszóvivő emellett beszélt a nőket érintő intézkedésekről, a válságadó bevezetéséről, a vállalkozások támogatásának fontosságáról, valamint a Költségvetési Tanácsról is.
Dátum: 2010-12-03 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:01.759132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha visszanézünk az elmúlt dinamikus félévre, akkor látjuk, hogy nagyon sokszor a költségvetési lyukak betömése volt a cél - összegezte Nagy Anna a kormány elmúlt félévét, megemlítve a bankadó, a különadó és a különböző szektorokra kivetett válságadó bevezetését.
Muszáj, hogy ne csak a vegetálás, a túlélés szintjén működjenek a családok, a vállalkozások és a gazdaság - hangsúlyozta, hozzátéve: el kell indulnia egy olyan folyamatnak, amely 2012-13-ra már saját magát is tudja segíteni.
A vállalkozásokkal kapcsolatban a kormányszóvivő kijelentette, feltétlenül szükséges azok támogatása a munkahelyteremtés szempontjából, ellenkező esetben - mint fogalmazott - "egy helyben toporgunk vagy visszafelé csúszunk". Amikor arról beszélünk, hogy a magyar államadósság a GDP-hez mérten 80 százalék, akkor ezt nem lehet tovább folytatni - hangsúlyozta.
A Költségvetési Tanáccsal kapcsolatos kérdésre válaszolva Nagy Anna leszögezte, a testület nem szűnik meg, sőt sokkal erősebb jogosítványokkal fog rendelkezni, mint eddig.