Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bencsik János: A fűtött otthon nem lehet kérdés

A lakossági fogyasztók közel hatvan százalékának nem emelkedik majd a gáz ára januártól; a kormányzat sávos rendszerben alakította ki a jövő év elejétől érvényes gázárakat - mondta el Bencsik János, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön, a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.


Dátum: 2010-12-03 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:04.452699, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Bencsik János a Duna Tv Közbeszéd című műsorában

Bencsik János elmondta: a kormányzat a fogyasztók védelme terén a gázárképlet átalakításával megtette, ami a hatáskörébe tartozott. Egyben cáfolta a gázszolgáltatók állításait, miszerint a nyár óta folyó tárgyalásokkal ellentétes irányú kormányzati döntés született volna. Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin közelmúltbeli találkozójáról úgy nyilatkozott: az a hosszú távú együttműködést volt hivatott megalapozni.

Az állam feladata megvédeni a fogyasztókat

A tárgyalások folyamatosan ebbe az irányba mentek, tudniillik, hogy ketté kell választanunk a szolgáltatási piacot az egyetemes szolgáltatói körben gázt vételező, zömmel lakossági fogyasztókra, és a versenypiaci fogyasztói körre - ide sorolhatók a vállalkozások, nagyobb intézmények, amelyek piaci alkufolyamat révén jutnak hozzá a gázhoz - szögezte le Bencsik János. Hozzátette: az egyetemes fogyasztói kör, a lakossági fogyasztók nem bírnak alkupozícióval, mivel olyan kis mennyiségű gázt fogyasztanak.

Éppen ezért az államnak, mint törvény- és rendeletalkotónak a feladata védelmet nyújtani a lakossági fogyasztóknak azért, hogy ki tudják fizetni a szolgáltatás árát. Az árak féken tartásának egyik módja pedig az - folytatta az energiaügyekért felelős államtitkár -, hogy a szolgáltatók garantált nyeresége feleződjön meg, nyolc-tíz százalék helyett legyen 4,5 százalék ebben a szegmensben. A szolgáltató ettől még nem veszíti el a versenyképességét, hiszen a versenyszegmensben elérheti akár a nyolc-tíz százalékos hasznot is - hangzott a beszélgetésben.

A fogyasztók közel hatvan százalékának nem emelkedik jövőre a gáz ára

Meddig maradhat ez a januártól bevezetendő gázár? A piaci és a gazdasági folyamatokat tekintve meddig látja ezt fenntarthatónak a tárca? - kérdezte a Közbeszéd Bencsik Jánost.

A tárca számításai szerint a fogyasztók ötvenhét százalékának nem emelkedik a gáz ára január elsejétől, további kilenc százalék pedig 0,7 százalékos emelést tapasztal majd. Ezen túl sávosan, fogyasztáshoz kötött mértékben emelkedik majd a gáz fogyasztói ára - pontosította az adatokat Bencsik János.

A gáz esetében is alapvetően a világpiaci árak határozzák meg a hazai végfogyasztói árat, amit befolyásol még a mindenkori forint-dollár árfolyam, továbbá hatással van rá a gázárképlet alakítása is - utóbbiba szabályozókat lehet behelyezni és lehet eltávolítani belőle - magyarázta a gáz árképzésének hátterét az államtitkár.

A kormánynak elsősorban az utolsó területen, a gázár-képlet módosításában van mozgástere. Ezért döntött úgy a miniszterelnök úr az év közepén, a kormányváltást követően, hogy kezdjünk tárgyalásokat a szolgáltatókkal, és próbáljuk meg őket rávenni a lakosságot feleslegesen terhelő áremelő tételek kiiktatására a gázár-képletből - mondta a politikus.

Bencsik János kérdésre válaszolva cáfolta, hogy - amint azt a szolgáltatók állítják - a nyár óta folytatott tárgyalások egészen más irányba mentek volna, mint amilyen intézkedéseket végül a kormányzat bejelentett.

A jóslás nem feladata sem a kormánynak, sem a tárcának. A feladatuk - és ezt meg is tették - az volt, hogy bevezessék az energiaárakból az indokolatlan költségeket eltávolító új árképletet - reagált a politikus.

Az ár többi eleme közül a világpiaci árra vajmi kevés hatása lehet a kormányzatnak. A dollár-forint árfolyamra már igen, hiszen ez a gazdaságpolitika függvénye is -hangzott el.

Ha a versenyszektor számára drágábban értékesíthető a gáz, akár nyolc-tíz százalékos haszonkulccsal is, akkor az itt keletkező többletkiadást ezek a fogyasztók - a pékségtől a cementgyárig - nyilván beépítik az általuk gyártott, kínált termékekbe. A drágulás tehát, ha áttételesen is, de mégis eléri a lakossági fogyasztót is - hangzott a Közbeszéd felvetése.

Meg kell teremteni a védettséget

Az áremelkedés korántsem akkora, és korántsem úgy érinti a lakosságot, mintha közvetlenül az energiaár drágulna a számára - mondta Bencsik János, hozzátéve: az jobbára szabadon eldönthető, hogy egyes termékekből mikor és mennyit vásárolunk, de az nem lehet kérdéses, hogy téli időben az otthonok fűthetők legyenek, mert "ez mindenki számára létszükséglet". Itt, tehát a primer energiafelhasználásnál igenis meg kell teremteni a védettséget a lakossági körben - szögezte le Bencsik János.

Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin találkozóját a sajtó egy része úgy kommentálta, hogy lényegi kérdésekben nem hozott előrelépést, többek között a hosszú távú gázszerződés ügyében sem. Milyen eredmények születtek ezen a találkozón? - kérdezte a Közbeszéd.

Az előző kormány olyan kabinet hírében állt, amelyik Oroszországgal kiváló kapcsolatokat ápol. Ez lehet hogy, így is volt, de a mindennapi kérdésekben, az ország energiaellátásával kapcsolatos kérdésekben nem születtek meg az előző kormány idején a szükséges megállapodások - mondta Bencsik János. A magyar és az orosz miniszterelnök találkozójáról azt mondta: a diplomáciai szokásokhoz képest "szokatlanul hosszú, világos és őszinte beszélgetés volt", két órán át vették pontról pontra a nyitott, előző kormánytól megörökölt kérdéseket .

A hosszútávú gázármegállapodás céldátumát firtató kérdésre a politikus azt mondta: a mostani miniszterelnöki találkozó a hosszútávú együttműködés megalapozása volt. A továbbiakban az orosz-magyar állandó gazdasági vegyes bizottság feladata lesz részletesen előkészíteni a megállapodás-tervezeteket, és a bizottság tavaszi ülésén végső döntések születhetnek.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2935, 'source_type': 'media', 'source_id': 6170, 'target_type': 'article', 'target_id': 102478, 'relation_type': 'describes'}