Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét Kósa Lajos a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke

Újabb négy esztendőre Kósa Lajost (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármesterét választotta elnökévé a Megyei Jogú Városok Szövetsége pénteken, a testület kétnapos tisztújító, valamint az önkormányzatokkal kapcsolatos szakmai ügyekkel foglalkozó közgyűlésének nyitónapján Debrecenben - tájékoztatta közleményben a szövetség az MTI-t.


Dátum: 2010-12-03 17:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:08.193729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A zárt ajtók mögött tartott tisztújítás eredményeként a szervezet társelnöke Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere lett, alelnökei Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere, Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP), Salgótarján polgármestere, valamint Szalay Ferenc (Fidesz), Szolnok polgármestere.

A tanácskozáson az ország lakosságának csaknem egyharmadát reprezentáló huszonhárom nagyváros polgármesterei, a meghívott városvezetők és szakértők tájékoztatást kapnak az érintett minisztériumok és szakmai szervezetek képviselőitől a megyei jogú városokat olyan alapvetően érintő témákban, mint a közigazgatás fejlesztésének, átalakításának tervezett elemei, illetve a kidolgozás alatt álló személyközlekedési törvény, továbbá a víziközmű-törvény szabályozásának legfontosabb rendelkezései, a finanszírozás kérdései.

A Megyei Jogú Városok Szövetsége aktívan együtt kíván működni a kormányzattal az évek alatt összegyűjtött szakmai tapasztalatok megosztásában, valamint a célok megvalósításában. A szövetség ezért is kiemelten fontosnak tartja a társadalmi egyeztetés megerősítését, a vélemények figyelembe vételét a jogszabályok előkészítésekor - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó elemek