Összeomlás előtt áll a tejágazat
Nem tartja be az Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a tejfelesleg levezetéséről szóló megállapodást, amelyet a Tej Terméktanáccsal kötött, ráadásul piacszabályozó intézkedései is hatástalannak bizonyultak. A tárca elképzeléseivel nem ért egyet a szakma, és jogellenesnek is tartja azokat. A terméktanács álláspontja szerint, ha a minisztérium nem lép, akkor összedől a hazai tejágazat.
Dátum: 2003-05-26 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:40.347830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csődbe viheti az agrártárca a tejágazatot, mivel nem tartja magát a tejpiaci felesleget kezelő megállapodáshoz, ráadásul a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által hozott piacszabályozó rendelkezések sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, azaz általuk nem lehet 200 millió felesleges tejet kivonni a piacról.
Mint ismeretes a tejágazat évi 400 millió liter tejfelesleggel küzd, amelynek kezeléséről hosszas tárgyalássorozat után állapodott meg az év elején a Tej Terméktanács (TT) és a FVM. A felek vállalták, hogy a tejfelesleget saját eszközeikkel, fele-fele arányban "eltüntetik" a piacról.
A terméktanács a felesleg levezetéséhez olyan módon biztosított forrásokat, hogy mind a feldolgozói, mind a termelői oldal éves átlagban literenként 3,6 forintot fizet be a TT EU-csatlakozási alapjába. Az itt felgyűlt pénzt a szakma a tejexportból származó veszteség megtérítésére, és a tavalyról fennmaradt kötelezettségek rendezésére fordítja. A TT közgyűlésén a feldolgozók vállalták, hogy az extra tejért folyamatosan megfizetik a termelőknek a 72 forintos literenkénti irányárat.
Az FVM a terméktanáccsal megkötött szerződésben vállalta, hogy 200 millió liter tejet önkéntes termeléskorlátozással és állami kvóta felvásárlással kivon a piacról. A megállapodásban a felek rögzítették, hogy a 2003. évre a tejkvóta mennyisége kétmilliárd liter, amelyből ipari feldolgozásra 1,8 milliárd litert osztanak ki. Az egyezség tartalmazta azt is, hogy április 15-ig áttekintik a szabályozás hatékonyságát, és ha további intézkedések szükségesek, akkor azokat az FVM április 30-ig meghirdeti. A megállapodást február 14-én kötötte a TT és az FVM, a vonatkozó FVM-rendeletek azonban csak hetekkel később jelentek meg.
Az FVM és a TT utóbbi kérésére április 24-én ismét tárgyalt, és megállapították, hogy az önkéntes termeléskorlátozás és az állami kvótafelvásárlás együttesen maximum 30 millió liter tejet von ki a piacról. A megbeszélésen kiderült az is, hogy az FVM a rá eső maradék 170 millió liter tej kivonását olyan eszközökkel akarja megvalósítani, amelyek a TT számára elfogadhatatlanok.
Az FVM a rendeletben tervezte megtiltani a kvóta 105 százalékos teljesítését és a túltejesítéshez kapcsolódó szankció, a literenkénti 30 forintos büntetés felemelést 82,8 forintra. A minisztérium nemezeti kvótatartalék létrehozásával el akarta érni, hogy az ipari feldolgozásra szolgáló kvóta minden termelőnél egységesen öt százalékkal csökkenjen, kivéve az önkéntes termeléskorlátozást vállalókat. Emellett, az EU-csatlakozás feltételeire hivatkozva a minisztérium csökkentette volna a kvótát 3,7 százalékkal minden termelőnél, egységesen.
A TT képviselői a túlteljesítési korlátozás bevezetésével egyetértettek, de az illeték emelését nem fogadták el. A további költségtérítés nélküli kvótacsökkentést pedig alkotmánysértőnek, egyúttal a szerződés megszegésének ítélték, és kérték, hogy a szaktárca vegye le a korábban megkötött kétoldalú megállapodással ellentétes elképzeléseket a napirendről. A kérés ellenére az FVM kiküldte egyeztetésre az érintett tárcáknak és szervezeteknek a beharangozott termeléskorlátozó-rendelettervezeteket.
Április végén a terméktanács elnöke Kiss Pál István tájékoztatta Németh Imre agrárminisztert a tervezett intézkedések lehetséges következményeiről. Németh Imre írásos tájékoztatást kért, de a TT által április 28-án elküldött levélre a mai napig nem válaszolt.
A Magyar Nemzet értesülései szerint a szakma már nem tud többet áldozni az ágazat és a termelés megmentésére, amelyért hat éven keresztül jelentős áldozatokat hozott. Pedig az uniós csatlakozásig csak tíz hónapot kellene finaszírozni a minisztériumnak - a szeződés szerint pedig az éves tejmennyiség felét, azaz hat hónapot -, de az a felesleg levezetéséhez, a szűkös büdzsé miatt olcsó megoldásokat keres. Ilyeneket viszont, a szakemberek szerint rövid távon nem lehet találni.
A Magyar Nemzet információi szerint, ha az FVM nem teljesíti vállalt kötelezettségeit, s nem rendezi a kialakulási fázison már jóval túlnőtt tejpiaci válságot, akkor nem elképzelhetetlen, hogy a szakma is eláll a megállapodástól, ami biztosan a hazai tejágazat összeroppanásához vezet.
Nagy Ottó, Magyar Nemzet