A kormánynak az a dolga, hogy megvédje az embereket
A kormány a következő négy évben is az inflációnál kisebb mértékben kívánja emelni a gáz- és gyógyszerárakat - közölte Pokorni Zoltán keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2002-03-12 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:58.513248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte, hogy Horn Gyula szocialista exminiszterelnök egy nyilatkozatában a gázárak szükségszerű emeléséről beszélt, pártja hatalomra kerülése esetén.
Pokorni Zoltán szerint a szocialista vezető arról beszél, hogy 230 milliárd forintot akar a gázáremelés kapcsán az emberek nyakába akasztani. Ez a Fidesz elnökének számításai szerint azt jelenti, hogy egy egyedülálló embernek a következő években 23 ezer 500, egy négytagú családnak pedig 100 ezer forint plusz teherrel kellene számolnia.
Pokorni Zoltán közölte: a kormánynak az a dolga, hogy megvédje az embereket, a családokat. Álláspontja szerint Horn Gyula a részvényesek érdekeit képviseli a családokkal szemben.
Kitért arra is, hogy a kormánynak egy szűk mezsgyén egyensúlyozva kell egyszerre megfelelő gazdasági klímát teremtenie a külföldi vállalkozások részére és ugyanakkor képviselni a társadalom érdekeit.
A tervekről szólva elmondta, hogy a következő ciklusban még tovább kell emelni a minimálbér mértékét. Szerinte erre képes a kabinet, ahogy az elmúlt négy év során is képes volt a legkisebb jövedelmet a két és félszeresére emelni.
Kívánatos aránynak nevezte, hogy a minimálbér kétszerese legyen a munkanélküli segély összegének, ez az arány most 60 százalék.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az átlagos magyar vállalkozó a hatóságok felé 19 ezer forinton jelenti be önmagát, és így saját egészségügyi költségeinek alig harmadát fizeti ki.
Pokorni Zoltán szerint joggal tűzheti ki a kabinet azt a célt, hogy a legkisebb nettó átlagbért a következő négy év során megkétszerezze. Ez azt jelenti majd, hogy a ma átlagosnak számító nettó 70 ezer forint helyett 140 ezer forintot vihetnek haza keresetként az emberek.
A Fidesz elnöke jelezte: a sávok és a kulcsok módosításával csökkentenék az szja-terhet.
A társadalombiztosítási járulékok kapcsán, úgy fogalmazott, hogy további 4-5 százalékos csökkentés vállalható a következő négy évben.
A negyvenöt év feletti nők és az ötven év fölötti férfiak elhelyezkedését további 5 százalékos társadalombiztosítási tehercsökkentéssel kívánja a kabinet támogatni.
A friss közvélemény-kutatási adatok kapcsán a politikus úgy látja: jó esély van arra, hogy a közelgő választásokon minden korábbinál magasabb lesz a részvétel.
Örömtelinek nevezte, hogy a Gallup adatai szerint a biztos pártválasztók körében 44 százalékos a Fidesz-MDF támogatottsága, miközben a szocialistáké csak 38 százalék.