Nincs ma kormányzás Magyarországon
Az iraki helyzet rendezése, a Fidesz átalakulásának kérdései és a magyar gazdaság állapota szerepeltek annak a hétfő délelőtti háttérbeszélgetésnek a napirendjén, amelyre a Magyarországon dolgozó külföldi újságírók egyesülete, a HIPA hívta meg Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét.
Dátum: 2003-05-26 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:41.332531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Irakban történő magyar szerepvállalás kapcsán Orbán Viktor elmondta: a múlt csütörtökön elfogadott ENSZ biztonsági tanácsi határozat elég világosan fogalmaz, amikor együttműködésre kéri fel a tagállamokat a helyzet stabilizálásában. Ebből következően nem látunk nagyobb akadályt a magyar szerepvállalás előtt, amelynek részleteiről, így a kiküldendő kontingens jellegéről, azonban még egyeszségre kell jutni a kormánnyal - mondta a Szövetség elnöke, jelezve, hogy a frakció épp a mai nap folyamán fogja megtárgyalni a kérdést. Hozzátette: mivel a BT-határozat stabilizációt és nem pedig békefenntartást említ, nem valószínű, hogy Magyarország harcoló alakulatokat küldene a közel-keleti államba.
A rendszerváltáskor azt hittük, a parlamenti politizálás mellett automatikusan kialakul majd egy, a politikában aktívan szerepet válalló civil közélet. Ez nem így történt, és a magyarok többsége a közéleten kívül rekedt. Erre a kihívásra próbál választ adni a Szövetség - válaszolt a Fidesz átalakulásával kapcsolatos kérdésre Orbán Viktor. Elmondta: a Szövetséget nem lehet hagyományos politikai pártként definiálni, a tagozatok épp azt a célt szolgálják majd, hogy a társadalom egyes rétegei bekapcsolódhassanak az őket közvetlenül érintő folyamatok alakításába.
A Szövetség ebből a szempontból a megfelelő pillanatban jött létre, hiszen viharos év előtt állunk - tért rá a magyar gazdaság helyzetének elemzésére a pártelnök. Az elmúlt évben nem volt kormányzás Magyarországon, problémák folyamatos menedzselése zajlott. Márpedig ha nincs kormányzás, akkor lassan sürgetővé válik egyes kérdések megoldása. Reformra vár a nyugdíjrendszer, az egészségügy, az oktatás, az agráriumban válságjelenségek mutatkoznak, a vállalkozók egy hányada pedig az EU-csatlakozás pillanatában kormányzati segítség nélkül igen nehéz helyzetbe kerülhet. Döntések hiányában mindig a látszatra helyeződik a hangsúly, mikor azonban valós problémákkal kell szembenézni, a stílus háttérbe kerül. Mi nem csak szavazatokat kereső "nejlon-politikusok" vagyunk. Számunkra a valós tartalom, az integritás fontosabb, mint a szép mondatok alkotása - mondta el a HIPA újságíróinak Orbán Viktor.
fidesz.hu