Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félmilliárdos beruházás a hazai természetért

Három helyszínen hajtanak végre fejlesztéseket a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén abból az 519 millió forintból, amelyet az Európai Uniótól nyertek pályázaton. Ez a Környezet és Energia Operatív Programon belül a tizenötödik olyan uniós projekt, ami a természetvédelmi értékek megőrzését és bemutatását szolgálja. Az igazgatóság pályázatainak összesített költségvetése ezzel meghaladja a 2,5 milliárd forintot - közölte Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság vezetője.


Dátum: 2010-12-06 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:23.393977, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Környezet és Energia Operatív Programban most elnyert projekt címe az, hogy "Természeti értékek megőrzése a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság területén". Az 519 millió forint költségvetésű pályázat három helyszínen valósul meg. A Dinnyési-fertőt kettészelő 7-es főút mellett kétéltű- és hüllőterelőket, békaalagutakat, vidraátjárókat és madárvédelmi kerítéseket építenek. Az Ipoly-völgyben található, az úgynevezett Ramsari Egyezmény alá tartozó vizes élőhelyeken a vízvisszatartás érdekében vízkormányzó műtárgyakat alakítanak ki. A Gerecse hegységben két barlang bejáratát zárják le a denevérfajok megőrzése érdekében - mondta Füri András.

A Budapest környéki védett területek természetvédelmi kezelését ellátó Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság most induló pályázata a tizenötödik olyan uniós projekt, ami a természetvédelmi értékek megőrzését és bemutatását szolgálja. Az igazgatóság pályázatainak összesített költségvetése ezzel meghaladja a 2,5 milliárd forintot.

Kapcsolódó elemek