A későn érő gyerekek a nulladikkal indulnának
Az óvodapedagógusok egyértelmű döntése, hogy a hetedik életév betöltése után a gyermeket be kell iratni az iskolába - mondta Hoffman Rózsa a Ma Reggelben. Ma még 8 évesen is vannak gyerekek az óvodában, ami nem jó a kisebbeknek, és nem jó az iskoláskorú gyereknek sem - tette hozzá.
Dátum: 2010-12-06 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:24.812689, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Akik nem iskolaérettek hétévesen, azok egy nulladik évfolyamba kerülhetnek, ahol hozzászoknak a csengőhöz, iskolapadhoz. Hoffmann Rózsa szerint elsődleges szempont, hogy kis csoportban (4-8 fő), egyéni program szerint működjenek ezek az osztályok. A gyermekek itt elsajátíthatják azokat a képességeket, amivel már be tudnak illeszkedni egy általános iskolába.
A törvény csak utat nyit a kezdeményezésnek, nem jelenti azt, hogy 2011-ben életbe is lép - mondta az oktatási államtitkár. Ami az eddigiekben jellemző volt, és továbbra is érvényben marad az az, hogy a gyermekek iskolaérettségéről ezután is óvónők és szakemberek döntenek majd.
Több nyelvet tanulhatnak a kisgimnazisták
Három kötelező idegen nyelv oktatását írja elő a törvény a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban, emellett egy negyedik nyelv elsajátítására is megteremti a lehetőséget. Hoffmann Rózsa tapasztalatai szerint 5-6 nyelvet is meg tud tanulni egy átlagon felüli képességű gyermek, a nyolc- és hatosztályos gimnáziumok pedig nem az átlagos képességű diákoknak nyújtanak lehetőséget.