Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lévai Anikó: Nem halat adunk, hanem horgot

A bajnak nincs pártállása, nincs nemzetisége, sem felekezete - jelentette ki Lévai Anikó az Echo TV Heti mérleg című műsorában szombaton. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete beszélt a segélyszervezet munkájáról és az adományozási kedv növekedéséről is.


Dátum: 2010-12-06 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:28.349981, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Lévai Anikó az Echo TV Heti mérleg című műsorában

A bajnak nincs pártállása, nincs nemzetisége, sem felekezete - válaszolt a riporternek arra a kérdésére, hogy a katasztrófa sújtotta területeken az ismert politikus hozzátartozójaként tekintenek-e rá a bajbajutottak.

Lévai Anikó 15 éve vesz részt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkájában, amely már huszadik éve segít a rászorulókon. Egy segélyszervezet számára az lehetne a siker, ha kiírhatnánk az ajtóra: bezárt. A világot elnézve azonban úgy látom, egyetlen jószolgálati feladatokat végző szervezet sem készíthet magának ilyen táblácskát - szögezte le a jövőre nézve. Hozzátette: ugyanakkor sikernek könyvelhetjük el a magyar civil szervezetek munkáját, sokat tanultak az elmúlt években.

Lévai Anikó hangsúlyozta, ez egy közös munka a segélyezettek, a segélyszervezet és az adományozók között. Fontos, hogy az adományozók számára is pontos elszámolást készítsünk. Az emberek szeretik látni, hogy az ő forintjaiból keletkezett segítség hogyan testesült meg - fűzte hozzá magyarázatképpen. Elmondta azt is, 2010-ben nőtt az adományozási kedv, a katasztrófák miatt is sokan érezték ezt a felelősséget, de a világban is tapasztalható ez a tendencia.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkájáról szólva kijelentette: állami vagy önkormányzati feladatokat vállalnak át, számos intézményt működtetnek országszerte, emellett újító, hasznos elgondolásokkal is próbálnak segíteni. Példaként megemlítette, hogy Szendrőn, a családok átmeneti otthonában közmunka-programot szerveztek a rászorulók részére, és már azon dolgoznak, hogy átléptethessék őket az állandó, tartós foglalkoztatásba. Szeretnénk, ha a segélyezés nem egy nagy, feneketlen zsák lenne, ahová csak szórjuk bele a pénzt. A filozófiánk is ez: nem halad adunk, hanem horgot - húzta alá Lévai Anikó.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1423, 'source_type': 'media', 'source_id': 6183, 'target_type': 'article', 'target_id': 102539, 'relation_type': 'describes'}