Miniszteri biztos felügyeli az agrárkamara átalakítását
Az agrárkamarai rendszer átalakítását felügyelő megbízottat nevez ki a vidékfejlesztési miniszter a parlament hétfői döntése értelmében. A kamarai biztos az agrárkamarai rendszer új szervezeti és működési feltételeit meghatározó törvény hatályba lépéséig, de legfeljebb jövő június 30-ig látja el feladatait.
Dátum: 2010-12-06 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:37.330735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jakab István, Font Sándor fideszes és Sáringer-Kenyeres Tamás kereszténydemokrata képviselő indítványát a kormánypártok mellett a Jobbik is támogatta, az MSZP ellenezte, az LMP pedig tartózkodott.
A kamarai biztos felügyeli az agrárkamarai rendszer átalakításának előkészületeit, segíti az agrárkamara jogutódlásával kapcsolatos feltételek kialakítását, figyelemmel kíséri a Magyar Agrárkamara és a területi agrárkamarák kötelezettségvállalásait, illetve ellenőrizheti az agrárkamara gazdálkodását. A kamara kötelezettségvállalásával és képviseletével kapcsolatos ügyekben a biztos az agrárkamara képviseleti jogát magához vonhatja, a jognyilatkozat megtételét előzetes írásbeli hozzájárulásához kötheti.
További joga, hogy az agrárkamara részére feladatot határozzon meg, valamint hogy attól jelentést, tájékoztatót kérjen, egyúttal a kamara bármely iratát megtekintheti.
A törvény értelmében a kamarai biztos munkájához szükséges feltételek megteremtéséről az agrárpolitikáért felelős miniszter gondoskodik.
A jogszabály rendelkezik arról, hogy az agrárkamara november 30-i fordulónappal köteles vagyonmérleget készíteni, amelyet a kamarai biztos ellenjegyez. A vagyonmérleget 2011. január végéig kell eljuttatni a szakminiszterhez.
Az előterjesztők a gazdasági kamarai rendszer átfogó felülvizsgálatának szándékával indokolták javaslatukat. Mint írták: ennek érdekében olyan átmeneti intézkedések szükségesek, amelyek biztosítják az új kamarai rendszer kialakításának feltételeit, például az agrárkamarai vagyon rendezését és megóvását.
Az előterjesztő Jakab István, a Magosz elnöke a múlt héten közölte: arra számít, hogy az agrárkamarai biztost december közepéig kinevezik.