Elidegenítési tilalom az iszapkárosultak lakóépületeire
Tízéves elidegenítési tilalmat jegyeznek be azokra a lakóépületekre, amelyek állami támogatással kerülnek a vörösiszap-katasztrófa sújtotta családok tulajdonába - tartalmazza a károsultak támogatásáról szóló, hétfőn közzétett belügyminiszteri rendelet.
Dátum: 2010-12-06 19:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:38.511960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendelet értelmében az október 4-i vörösiszapömlés következtében károsodott ingatlanok tulajdonosai csak egy lakóépületre kaphatnak támogatást, és a támogatás igénybevételének feltétele, hogy a károsult tulajdonába kerülő lakóépületre tíz évre elidegenítési tilalmat jegyezzenek be. A szerződésben a károsult hozzájárul, hogy a tulajdonába kerülő új vagy használt épület alapterületéről, komfortfokozatáról, és az általa igénybe vett bármilyen térítésmentes juttatásról bárki számára hozzáférhető nyilvántartás készüljön.
Ugyanez a rendelet szabályozza a katasztrófaelhárítási célelőirányzat felhasználását is, ez Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely önkormányzatát érinti. A rendelet kiemeli, hogy az előirányzat felhasználható a védekezésben és helyreállításban részt vevő központi költségvetési szervek, önkéntes tűzoltó-egyesületek és önkormányzati tűzoltóságok védekezéssel összefüggő többletkiadásainak (személyi juttatások, eszközbeszerzések) fedezésére.
A költségvetésből finanszírozzák a rendelet szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. állami felügyeletének költségeit, a katasztrófavédelmi kormánybiztos titkárságának működési kiadásait is.
A költségvetésből a katasztrófaelhárítási célelőirányzat terhére támogatási szerződéssel vagy keretmegállapodással történhet kifizetés, és erről az érintett szervezetek naprakész, elkülönített nyilvántartást kötelesek vezetni. A támogatás felhasználását a Belügyminisztérium ellenőrzési főosztálya ellenőrzi - áll a rendeletben.