Polt Pétert választották legfőbb ügyésszé + Képgaléria
Titkos szavazással, 271 igen és 91 nem ellenében választotta meg legfőbb ügyésznek Polt Pétert az Országgyűlés, aki 2000 és 2006 között egyszer már betöltötte ezt a megbizatást. Az újonnan megválasztott legfőbb ügyész 2010. december 14-től tölti be tisztségét. Az eseményről készült képgalériánkat itt tekintheti meg.
Dátum: 2010-12-06 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:39.707506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Polt Péter Kovács Tamást követi a poszton, akinek mandátuma 70. életévének betöltésével december 13-án jár le.
Polt Péter 1955-ben született. 1990-1995-ben az Igazságügyi Minisztériumban volt tanácsadó, 1995 és 2000 között az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese volt, 2000 és 2006 között pedig legfőbb ügyész. 2006 óta a Legfőbb Ügyészség büntetőbírósági ügyek főosztályának vezetője. Polt Péter az 1994-es országgyűlési választásokon fideszes képviselőjelölt volt, mandátumot azonban nem szerzett.