Eltörölték a közjogi méltóságok 13. havi juttatását
Megszűnik a közjogi méltóságok 13. havi juttatása, miután az Országgyűlés egy nap alatt megvitatta és elfogadta Lázár János vonatkozó javaslatát.
Dátum: 2010-12-06 21:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:40.136814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz frakcióvezetőjének - házszabálytól eltéréssel tárgyalt - indítványát ellenszavazat nélkül hagyták jóvá a képviselők.
Igennel szavazott 322 képviselő, a szocialista Ipkovich György és Szilágyi László (LMP) tartózkodott.
A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvény módosítását Lázár János azzal indokolta, hogy a közszférában foglalkoztatottakat - a közjogi méltóságokéhoz hasonló - 13. havi juttatás nem illeti meg.
Így - szólt a javaslat indoklása - a Fidesz politikájának egyik alappillérét képező szolidaritás, valamint a választópolgárok bizalmára épülő őszinte kormányzás megteremtésének célja szükségessé teszi a közjogi méltóságok plusz egyhavi illetményének eltörlését is.
A Ház a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől. A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.