Orbán Viktor Szlovákiába látogat a jövő év első felében
A magyar miniszterelnök Magyarország jövő év első felében esedékes EU-elnökségét előkészítő körútja során látogat Szlovákiába.
Dátum: 2010-12-07 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:40.534143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor magyar miniszterelnök december 14-én, kedden látogatást tesz Szlovákiában - közölte Iveta Radicová szlovák miniszterelnök hétfőn este a TASR közszolgálati szlovák hírügynöséggel. A magyar miniszterelnök Magyarország jövő év első felében esedékes EU-elnökségét előkészítő körútja során látogat Szlovákiába - pontosította a közlést Heizer Antal, pozsonyi magyar nagykövet az MTI tudósítójának kérdésére.
Orbán Viktor és Iveta Radicová július 20-án Budapesten a visegrádi négyek miniszterelnöki csúcstalálkozóján tárgyaltak első ízben. A találkozón Szlovákia átvette Magyarországtól a visegrádi csoport elnöki tisztségét.
Radicová a találkozó után azt nyilatkozta, hogy javult a szlovák-magyar viszony, s a vitatott kérdéseket az újjáélesztett szlovák-magyar vegyes bizottságok fogják megvitatni. Orbán partnerét arról biztosította, hogy a feszültség és a konfliktusok nem szolgálják sem a magyar állampolgárok, sem a magyar politikusok érdekeit - emlékeztetett a szlovák hírügynökség.
A négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - miniszterelnökei a tervek szerint legközelebb február 15-én találkoznak, amikor megalakulásának 20. évfordulóját fogja ünnepelni a csoportosulás. Radicová a TASR-nak azt mondta: a találkozón részt vesz Angela Merkel német, Werner Fayman osztrák és Mikola Azarov ukrán miniszterelnök is.