Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kommunista relikviák: soha többet, harmadszor!

Óriási érdeklődés mellett kezdődött meg a több napig tartó, "Soha többet, harmadszor!" néven futó jótékonysági árverés a Pintér Aukciósházban. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épületében porosodó kommunista propagandafestményeket a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak javára bocsátották kalapács alá.


Dátum: 2010-12-07 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156305
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:44.230510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szürreális. Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár így jellemezte azt a helyzetet, ahogy megtaláltak mintegy 200 kommunista időből származó relikviát a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pincéjében. Pontosan ilyen volt az az aukció is, amelynek során ezek a szocialista realista képek, domborművek, fotók, szobrok kerültek kalapács alá. A vörös terror propagandatermékeiből befolyt pénzt a vörösiszap-katasztrófa áldozatai kapják meg. A belvárosi Pintér Aukciós ház labirintusrendszere zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, újságírókkal és persze potenciális vásárlókkal: több mint száz tárcsát regisztráltak a helyszínen, és 22 országból jelentkeztek a telefonos árverésre, Nyugat-Európából éppúgy, mint Japánból, vagy az Egyesült Emirátusokból.

Csermanek/Kádár, a Terror-ház lakója

Keret nélkül, polcon bedobálva álltak ezek a képek a raktárakban - mondta el az árverezésre kerülő tárgyakról az MNO-nak Kovács Zoltán államtitkár. Nyitóbeszédében pedig megemlített egy olyan névváltoztatási kérelmet, amelyben egy bizonyos Csermanek János 1945. március 20-án azt kéri, hogy engedélyezzék neki, hogy a továbbiakban a Kádár vezetéknevet használja. Bejelentett lakcíme: Budapest, VI. kerület Andrássy út 60. A politikus elmondta azt is: a hideg futkos a hátán, amikor ezekre a tárgyakra gondol. A humor persze fontos része a szembesülésnek, de nem szeretnénk nevetségessé tenni a kommunizmust, mert nem volt az. Tízmilliók haltak meg azokban az években, amikor kommunista diktátorok voltak uralmon - mondta. Emlékeztetett, hogy a kommunista világ kísérletet is tett rá, hogy végleg felszámolja a polgári világ hagyatékát Mi nem ezt tesszük, mi meg akarunk szabadulni ezektől, mert az állami adminisztrációban ezeknek nincsen helyük - jegyezte meg. A "régi világot" valóban el akarták tüntetni az osztályharc önjelölt győztesei, igaz, ők nem az árverés eszközét választották: elég ha csak azokra a jellemzően egyházi szoborcsoportokra gondolunk, amelyeket például traktorral bontattak le az elvtársak.

"Miért halad így a történelem? Hogy az emberiség derűsen váljék meg a múltjától." Így jellemezte Karl Marx ezt a folyamatot, ám aligha gondolta a nagy szakállú filozófus, hogy tulajdonképpen ennek a mottónak a szellemében egyszer majd őrá is rászámolnak. Elegáns, pezsgőző hölgyek és urak - VOR-zakós műkedvelőket nem láttunk, igaz nem is kerestünk - licitáltak művészi értékkel éppenhogy bíró alkotásokra, miközben Litkai Gergely humorista mutatta be a tárgyakat és "soha többet, harmadszor" felkiáltással adott túl rajtuk a ház nevében. Hamisítatlan munkásmozgalmi designcenter, nagyon is polgári környezetben.

Rákosi, a túlélő; Lenin, az univerzális

És hogy milyenek voltak ezek az egykoron tisztelt és féltett - vagy éppen rettegett és titokban szidott - tárgyak? Elsőnek a rendkívül ízléstelen Ábrahám Rafael-dombormű, a Parlament kelt el 17 ezer forintért, bőven kikiáltási ára felett, 160 ezret kóstált a "közepesen rossz állapotban lévő" Angyalföld, témaválasztásban pedig a "Tévéhangoló üzemrész" című olajfestmény volt a legautentikusabb - már ha az elárverezett művek munkásmozgalmi értékét nézzük. De akadt olyan fotó a Clarck Ádám térről, aminek a közepén még vörös csillag volt, és Kovács Zoltán elmondta az MNO-nak, hogy találtak egy olyan Rákosi-portrét is, amely egyrészt túlélt több mint hetven évet, másrészt tavaly még nyilvántartásba vették. Tehát valaki úgy gondolta, hogy 2009-ben még szüksége lehet a minisztériumnak egy Rákosi Mátyást ábrázoló képre. Sokatmondó az is, hogy miként maradhatott leltáron a "Kun Bélánál kicsit csinosabb" Nyisztor György, "egy snájdig népbiztos" képe?

Túltermelés - hogy stílszerűek legyünk - természetesen Leninből volt. Végignézve a minisztériumban felhalmozódott gyűjteményt, találtunk bronz- és kőfejet - előbbit nevezte Litkai "savanyúba harapott, levágott Lenin-fejnek", aztán festményt, amin Lenin áll, Lenin néz, Lenin magyaráz, Lenin hallgatja a nép fiait, Lenin melltől felfele, Lenin deréktól felfele, de az ízléstelenségi csúcsot kétségkívül a faintarziás Lenin nyerte el.

Legjobb persze akkor volt látni, amikor levették a falról és buborékfóliába odaadták új, jogos tulajdonosának.

Kapcsolódó elemek