"A befektetők látják, hogy stabil a kormányzat"
Az amerikai befektetők - főleg a reálszférában - most is érdeklődnek Magyarország iránt - mondta Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdasági kapcsolatokért felelős államtitkára a Moody's Investors Service hitelminősítő intézet hétfői leminősítésével kapcsolatban kedden, a TV2 Mokka című műsorában.
Dátum: 2010-12-07 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:49.828386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: az amerikai befektetők látják, hogy stabil a kormányzat, amelytől biztos adózási környezetet, bürokratikus helyzetet és korrupciómentes övezetet várnak el. Logisztikai rendszerünket és az oktatást tekintve is van rá esély, hogy lesznek befektetések - fűzte hozzá Becsey Zsolt.
Az államtitkár hangsúlyozta: az adórendszert, illetve a magánnyugdíjpénztárakat érintő változások és a Moody's leminősítése nem rendítette meg a befektetők stabilitásba vetett hitét.
Becsey kifejtette: a kormány a jövőben is megőrzi hitelességét, egyszerre kíván javítani a makrogazdasági helyzeten, a külső és a belső egyensúlyon, és folytat növekedési- beruházáspárti politikát.