Januártól felgyorsul az egyszerűsített honosítás
Új ügyfélszolgálati iroda fogadja az egyszerűsített honosítási kérelmeket január 3-ától Budapesten.
Dátum: 2010-12-07 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:50.539654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár kedden, fővárosi sajtótájékoztatón kiemelte: azt szeretnék segíteni az új irodával, hogy sorban állás és hosszas várakozás nélkül lehessen beadni a kérelmeket. Wetzel Tamás miniszteri biztos arról tájékoztatott, hogy az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetésével kapcsolatban minden zökkenőmentesen halad, december közepére készen állnak majd a januári kezdésre.
Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója elmondta: 18 munkatárssal kezdik meg az ügyfélfogadást, azonban akkor, ha a kérelmek magas száma azt indokolja, a munkatársak száma növelhető. A fővárosi Üllői úton található irodában egész nap fogadják majd a kérelmeket.