Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A teljes kollekció kilencvenöt százaléka gazdára talált

Csaknem 13 millió forint bevételt hozott a Pintér Galéria és Aukciósházban hétfőn (2010. december 6-án) megrendezett "Soha többet! Harmadszor" elnevezésű jótékonysági aukció, melynek keretében a kormány megszabadult a raktáraiban évtizedek óta porosodó szocialista műtárgyaktól.


Dátum: 2010-12-07 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156334
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:54.452440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az árverés iránt - amit Dr. Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár, történész nyitott meg, és a Dumaszínház fiatal humoristái vezettek le - hazai és külföldi körökben is hatalmas volt az érdeklődés: 22 országból jelentkeztek licitálók a tárgyakért. A teljes kollekció 95 százaléka gazdára talált - amely a hagyományos aukciókon szinte példátlan arány. A legmagasabb áron Kadim Haydar "Elmondott nekünk mindent, úgy, ahogy volt" című képe kelt el, melynek licitje 100 ezer forintról indult, végül pedig 1,7 millióért vitte haza az új tulajdonos. Akadt olyan jó szándékú vásárló is, aki a vételár kifizetése után lemondott a műtárgyról, hogy az újra kalapács alá kerülhessen.

A még megmaradt, műkereskedelmi értékkel is bíró tárgyak értékesítésére 2010. december 8-a és 10-e között a Pintér Galéria és Aukciósház éves nagyaukciója keretében kerül sor. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Katolikus Karitásszal együttműködve a teljes bevételt a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére fordítja.

Kapcsolódó elemek