A kormány célja a bürokratikus terhek csökkentése
A vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése, és a hitelezők érdekeinek hatékonyabb védelme miatt módosítaná a cégeljárási törvényt a kormány.
Dátum: 2010-12-07 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:56.211437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Répássy Róbert, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium államtitkára a javaslat expozéjában hangsúlyozta: a kormány fontos célja, hogy a vállalkozásokat és a magánszemélyeket érintő bürokratikus terheket felszámolja, és egyszerűsítse a hatósági eljárásokat.
Tájékoztatása szerint a módosítás biztosítja a jövőben a cégiratok teljes körű nyilvánosságát, így az abban szereplő magánszemélyek - általában a tulajdonosok - lakóhelyét is újra megismerhetővé teszi mindenki számára.
Mint mondta, jövő áprilistól a cégbejezést elutasító végzés elleni fellebbezési kérelmek elbírálása is elektronikus lesz. Emlékeztetett arra: az első fokú cégeljárás már 2008 óta elektronikusan folyik.
Az államtitkár közölte: az érintett intézmények technikai és pénzügyi nehézségei miatt nem lép hatályba a cégeljárási törvény azon tavaly elfogadott módosítása, mely szerint a cégbíróságnak a bejegyzés előtt egybe kell vetnie az iratokban szereplő lakóhelyet a lakcímnyilvántartásban szereplővel, és ha a kettő nem egyezik, akkor ez utóbbit kell bejegyeznie.
Répássy Róbert kitért arra: fél évvel elhalasztanák a bevezetését annak az eredetileg jövő év első napjától tervezett változtatásnak, mely alapján a csődeljárásban csak elektronikusan lehet kommunikálni a bírósággal, és a csődeljárásra vonatkozó kérelmet is csak elektronikusan lehetne benyújtani. Ezt azzal indokolta, hogy a bíróságok egyelőre nem tudnak megfelelni az elektronizált ügyintézési feltéteknek.