Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiemelten fontos az igazságügyi dolgozók uniós képzése

A januárban kezdődő soros magyar EU-elnökség igazságügyi prioritásait ismertette az Európai Parlament Budapesten tájékozódó Jogi Bizottsága (JURI) képviselőivel Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter - áll a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság portálunkhoz kedden eljuttatott közleményében.


Dátum: 2010-12-07 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:58.482058, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanácskozáson Dr. Navracsics Tibor elmondta: a magyar uniós elnökség célja igazságügyi értelemben is az, hogy az európai integrációt az állampolgárok számára minél inkább kézzelfoghatóvá tegye - olvasható a közleményben.

A miniszter a Bizottság támogatását kérte egyebek mellett a magyar uniós prioritásként kezelt, öröklési rendelettel kapcsolatos tervezet elkészítéséhez, valamint a számítógépes bűnözés elleni küzdelemben. Hangsúlyozta emellett, hogy a magyar kormány kiemelten fontosnak tartja a bírák, ügyészek és igazságügyi alkalmazottak uniós képzését. Claus-Heiner Lehne, az EP-küldöttség vezetője a találkozón egyetértett az öröklési rendelet-tervezet megalkotásának fontosságával, és támogatásáról biztosította a magyar delegációt mind a számítógépes bűncselekményekkel kapcsolatos jogalkotás, mind pedig a bírák, ügyészek és igazságügyi alkalmazottak képzésének javítása terén az Európai Unióban - írják a kommünikében.

Kapcsolódó elemek