Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kanizsai művészeti nyár

Négy helyszínen mintegy harminc rendezvényt kínál a június 11-én kezdődő Kanizsai Művészeti Nyár programja.


Dátum: 2003-05-26 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:44.063108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Papp Ferenc, a szervező Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatója hétfőn, sajtótájékoztatón elmondta, hogy az eseménysorozatot az Olajbányász Fúvószenekar koncertje nyitja.

A város idényszínházában, a Péterfy utcai iskola melletti parkszínpadon Neil Simon: Pletyka című vígjátékával és Ivo Bresan tragikomédiájával, a Paraszt Hamlettel a zalaegerszegi Erdei Színház, míg az István a király című rockoperával a kecskeméti Radó Vilmos Színtársulat lép fel.

Az igazgató szólt a Bazár-udvari toronyzenei estekről, amelynek a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulója jegyében több jeles tárogatóművész is vendége lesz.

- Újdonságot jelentenek a művelődési központ előtt húsz napon át zajló mediterrán hangulatú gitáros, tangóharmonikás kiskoncertek is - mondta Papp Ferenc.

Mindezek mellett gyermekek és fiatalok számára egy-egy hetes tánciskolai, szövő- és más élménytábort, valamint népművészeti kiállításokat és térzenei bemutatókat rendeznek - tette hozzá az igazgató.

A kanizsai nyár programja augusztus 20-án zárul.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek