A Fidesz ragaszkodik a közbiztonság helyreállításához
Az MSZP úgy tűnik nem akar vagy nem mer tudomást venni arról a közbiztonság tragikus állapotáról, amellyel átadtak az országot - olvasható a Fidesz frakció portálunkhoz kedden eljuttatott közleményben.
Dátum: 2010-12-07 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156347
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:57:58.868940, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják: ez nem meglepő, hiszen az elmúlt nyolc évben tudatosan tették hazánkat tönkre. Az országban, sajnálatos módon, elszaporodott a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények és súlyos szabálysértések száma - áll a közleményben.
A kommüniké kitér arra is: a falvakban, a kisebb településeken ellehetetlenült a békés élet lehetősége. Gyakran, tudatosan használva a kiskorúak büntethetetlenségét, bűnözői csoportok specializálódtak ezen kiskapuk kihasználására.
Kiemelik: az ilyen rablásokra, testi sértésekre és lopásokra elrettentő erejű törvényt alkotott a Fidesz, amely kétségkívül visszatartja a fiatalkorúakat a bűncselekmények elkövetésétől.
A kommüniké összegzése szerint: a nemzeti ügyek kormánya, ígéretéhez híven, javít a közbiztonság helyzetén, a becsületes és tisztességes állampolgároknak nem kell tartaniuk az új törvénytől.