Ünnepi emlékév lesz a 2013-as esztendő Székesfehérváron
2013-ban lesz a 75. évfordulója annak, hogy 1938. augusztus 18-án, az államalapító halálának 900. évfordulóján az országgyűlés a koronázó városban meghozott törvénnyel emelte állami ünnep rangjára Szent István ünnepét.
Dátum: 2010-12-07 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156354
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:01.297662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cser-Palkovics András kedden sajtótájékoztatón a városban elmondta: az emlékévvel kapcsolatos feladatok előkészítésére, s a Fehérvár-tudatot erősítő cselekvési program kidolgozására emlékbizottság létrehozását kezdeményezi a város csütörtökön ülésező képviselő-testületének. A grémium 2011 első negyedévének végéig tesz majd javaslatot az ünnepi rendezvényekre.
A programokba bekapcsolódnak a város intézményei - köztük az 1938-ban épült Széna téri Általános Iskola -, továbbá a város történelmének megismertetésére Fehérvári történelem könyv is készül.
Az 1938-ban, Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából rendezett Szent István évet méltósággal ünnepelte a koronázóváros. Új - a település arculatát ma is meghatározó - tereket hoztak létre, köztéri alkotásokat állítottak fel, akkor alakították ki az új városházát, s több évszázad után ismét a városban ülésezett - immár 48. alkalommal - az országgyűlés.
A városháza udvarán, az országgyűlés két házának együttes ülésén iktatták törvénycikkbe Szent István emlékét, fogadták el azt a törvényt, amely megörökítette az államalapító szent király emlékét.
A januárban kezdődött programsorozat keretében kiállításokat nyitottak, leleplezték Szent István szobrát, vitézeket avattak, akkor alakították ki a romkertet, s tartották a közös királysír temetési szertartását.