Hoffmann: Az oktatási törvény változtatni fog a lazaságon
A felsőoktatási törvényhez készített vitairat véleményezésére még néhány nap hátra van, ezután kerül az irat a kormány, majd törvényjavaslat formájában a parlament elé - mondta szerdán az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Hoffmann Rózsa államtitkár.
Dátum: 2010-12-08 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156361
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:03.896402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta: a hallgatói önkormányzatok állításával szemben a vitairat nem tartalmazza, hogy hányszor próbálkozhat egy vizsgával egy diák, a leendő törvénnyel azonban valóban változtatni szeretnének a lazaságon.
A felsőoktatásról, a közoktatásról és a tanári életpályáról készülő törvényekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy vitairatokat tettek közzé, ami eddig szokatlan törvényalkotási eljárás.
Az oktatásért felelős államtitkár utalt arra is, hogy a változtatásokhoz, a képzési színvonal emeléséhez pénz is kell. A politikának az a feladata, hogy előteremtse az eszközöket - mondta Hoffmann Rózsa.