Győr: bővült a csapadékvíz-elvezető rendszer
Egységes csapadékvíz-elvezető rendszer épül ki Győr szabadhegyi városrészében; a többéves beruházási program legújabb szakasza az Európai Unió és a magyar állam csaknem 68 millió forintos támogatásával valósult meg.
Dátum: 2010-12-08 09:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:04.668084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A beruházás eredményeként a környéken élő több száz ember és mintegy kilenchektárnyi terület mentesül a csapadékvíz okozta károktól, és emellett rendezettebb lett az érintett utcák képe is - mondta Simon Róbert Balázs (Fidesz) alpolgármester a keddi átadáson.
A politikus hozzátette: a programhoz az önkormányzat 50 millió forint önrészt adott. Az összesen 118 millió forintból mintegy 560 méter hosszúságú zárt csapadékvíz-csatornát létesítettek, amely megfelel a környezetvédelmi követelményeknek is. A kivitelezés az útburkolat felújításával zárult.
Az egységes csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésének korábbi 244 millió forint értékű munkálatait teljes egészében az önkormányzat finanszírozta. A programot a költségvetés teherbíró képességének függvényében folytatják - közölte az alpolgármester.