Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Nemcsak az egészségügyet, a betegeket is megalázták"

Rendkívül ízléstelen és szerencsétlen akciónak nevezte kedden az Echo TV Napi aktuális című műsorában Pesti Imre főpolgármester-helyettes a néhány éve bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) épületében tartott Bolondok Haza címmel megtartott rendezvényt.


Dátum: 2010-12-08 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:10.691232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Pesti Imre az EchoTV Napi aktuális című műsorában

Az egészségügy büdzséjével kapcsolatban azt mondta: 2011-ben 50 milliárddal többet kap a terület. Kifejtette: 2008-ban a tárca 720 milliárd forintból gazdálkodott, ez a keret jövőre 50 milliárddal megemelkedik. Emlékeztetett: az elmúlt négy évben az egészségügyből 250 milliárd forintot vontak ki a gyógyító-megelőző kasszából. Ezt máról holnapra visszatenni nem lehet, de a kormány elkötelezett, és betartja ígéretét, miszerint stratégiai ágazatként kívánja kezelni az egészségügyet.

A főpolgármester-helyettes arról is beszélt, az OPNI, amely a főváros egyik legértékesebb területén fekvő műemléképülete, jelenleg ebek harmincadjára jutott, pusztul. Jelezte: van koncepciójuk arra, hogy mi történjen ezzel a területtel. Az intézet bezárása miatt utcára került betegek elhelyezéséről is gondoskodnia kell az egészségügynek - fűzte hozzá.

Pesti Imre úgy fogalmazott: keresni kell a jó megoldást, hogy hol érdemes újjáépíteni, vagy létrehozni a pszichiátriai ellátás központját. Az elkövetkezendő fél évben, mikor hazánk az Európai Unió soros elnökségi tisztségét tölti majd be, a népegészségügy központi téma lesz. Magyarország lehetőséget kap arra, hogy hozzájáruljon egy közép-európai népegészségügyi központ megszületéséhez, nem kizárt, hogy ennek részben helyszíne lehet a régi OPNI épülete. Erre természetesen jelentős forrásokat kell rááldozni, de az unió és az utánunk következő lengyel elnökség is támogatja az elképzelést - szögezte le Pesti Imre.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1249, 'source_type': 'media', 'source_id': 6200, 'target_type': 'article', 'target_id': 102639, 'relation_type': 'describes'}