Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét Puskás a MJVSZ informatikai bizottságának elnöke

A tisztújító közgyűlést december 3-án és 4-én tartották Debrecenben. Puskás Tivadarnak, a város polgármesterének meggyőződése szerint a tisztség annak elismerése, amit Szombathely önkormányzata eddig az informatikai fejlesztések területén elért.


Dátum: 2010-12-08 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:17.999049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester elmondta: a MJVSZ több parlamenti érdekegyeztető tanácsba jogosult tagot delegálni, ennek kapcsán az egészségügyi, a sport és a szociális és a hírközlési érdekegyeztető tanácsban képviseli a szervezetet a szombathelyi delegált.

Puskás Tivadar a sajtótájékoztatón elmondta: Szombathely hivatalos weboldala 2010-ben elnyerte az év honlapja díjat az "önkormányzatok-települések" kategóriában a Magyar Marketing Szövetség és a Magyar Tartalomipari Szövetség által kiírt pályázaton.

Keringer Zsolt, az önkormányzat informatikai irodavezetője elmondta: 1997 óta üzemeltet honlapot Szombathely önkormányzata, ami eddig hétszer újult meg teljesen, és szinte naponta hajtanak végre rajta kisebb változtatásokat a jobbítás szándékával.

Lazáry Viktor alpolgármester (Fidesz) a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy ismét sikerrel zárult Szombathely önkormányzata ISO 9001 minőségirányítási rendszerének külső auditálása. Ennek során az általános igazgatást, okmányigazgatást, adóigazgatást, a pénzügyi területet, a munkaügyi és szervezési területet, az informatikai területet, valamint az ügyfélszolgálat tevékenységét vizsgálta meg a nemzetközi auditáló szervezet, amelytől minőségirányítási szempontból kiváló minősítést kaptak.

Kapcsolódó elemek