Kósa: Nem a Moody's választ, hanem a magyar emberek!
Az unióban most van terítéken az a kérdés, hogy hogyan próbáljuk meg szabályozni a hitelminősítők szerepét, mozgásterét, mert egy-egy ilyen intézet sokszor olajat önt a tűzre - jelentette ki Kósa Lajos a Hír TV Rájátszás című műsorában szerdán. A Fidesz ügyvezető alelnöke emellett beszélt a nyugdíjkifizetések garantálásáról, valamint a Magyar Nemzeti Bank és a gazdasági irányítás közötti összhang szükségességéről.
Dátum: 2010-12-09 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:25.419925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Moody's leminősítésével kapcsolatban úgy vélekedett, nem feltétlenül a kommunikáció, és nem is a magyar gazdaság valóban meglévő eredményei határozzák meg, hogy hazánkat hogyan láttatja a külföld, hanem azok az érdekek, amelyek a külhoni megítélést befolyásolják. A politikus emlékeztetett arra, hogy a 2008-as gazdasági világválság megtépázta a hitelminősítők tekintélyét.
Mint fogalmazott, Magyarországot egy hitelminősítő leminősítette, ugyanakkor a Mol egyik értékpapírját pedig felminősítették, arra való hivatkozással, hogy javulnak a magyar gazdasági kilátások. Itt nincs egység - fűzte hozzá Kósa Lajos. Az unióban most van terítéken az a kérdés, hogy hogyan próbáljuk meg szabályozni a hitelminősítők szerepét, mozgásterét, mert egy-egy ilyen intézet sokszor olajat önt a tűzre - hangsúlyozta az ügyvezető alelnök.
A jövőbeni kilátásokkal kapcsolatban elmondta, egy év elteltével dőlhet el, hogy tendenciájában a kormány gazdaságpolitikája hogyan szerepel a minősítőknél és az embereknél. Minket nem a Moody's választ, hanem a magyar emberek - szögezte le Kósa Lajos.
A politikus a Magyar Nemzeti Bank szerepével kapcsolatban kifejtette: a jegybank sokat segíthetne a magyar gazdaság kilábalásában. Véleménye szerint a mostani kamatemelés általános meglepetést keltett, és megnehezíti a magyar gazdaság hitelhez jutását. Hozzátette: nagyobb összhangra van szükség a bank és a gazdasági irányítás között.