Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megoldás születhet a kedvezménytörvény ügyében

Várhatóan április végén, az Európa Tanács következő parlamenti ülésszakán sor kerülhet egy megoldási javaslat előterjesztésére a magyar kedvezménytörvény körüli vita rendezésének előmozdítása érdekében.


Dátum: 2002-03-12 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:20:59.131046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt Erik Jürgens, az ET parlamenti közgyűlése jogi és emberi jogi bizottságának jelentéstevője közölte újságírókkal azt követően, hogy találkozott Németh Zsolt Fidesz-alelnökkel, külügyi államtitkárral kedden Budapesten.

A megbeszélés központi témája a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény volt.

Németh Zsolt újságíróknak elmondta, hogy tájékoztatta az ET raportőrét a legfontosabb motivációkról, amelyek a kedvezménytörvény megalkotására késztették az Országgyűlést. Ezek közül kiemelte, hogy a határon túli magyarok részéről fogalmazódott meg az igény egy ilyen jogszabály elfogadására, hogy Magyarország ezáltal is hozzájárulhasson identitásuk megőrzéséhez és az európai kulturális sokszínűség megtartásához.

Németh Zsolt kifejezte meggyőződését afelől, hogy az ET szakértői testülete, a velencei bizottság által készített, a törvény végrehajtásával kapcsolatos javaslatok alapján tudott megállapodni Magyarország Romániával.

A Fidesz alelnöke reményét fejezte ki, hogy Szlovákiával is sikerül megállapodni a velencei bizottság ajánlásai alapján. - Számítunk az Európa Tanács további együttműködésére is, hiszen egy teljesen egyedülálló normaalkotás kezdetét jelenti a velencei bizottság által készített dokumentum, amely jogszerűnek nyilvánította az anyaországok támogatását a határon túli nemzetrészek számára - emelte ki Németh Zsolt.

Erik Jürgens hangsúlyozta, hogy Magyarország 1992-es csatlakozása óta igen aktív tagja az Európa Tanácsnak. Elmondta, hogy az ET szívesen járul hozzá a tagállamai közötti viták rendezéséhez, mint például Magyarország, Románia és Szlovákia esetében is teszi.

A szakmáját tekintve alkotmányjogász-politikus - aki részt vett a velencei bizottság jelentésének elkészítésében - úgy vélte, hogy a kedvezménytörvény körül kialakult vita inkább politikai, semmint jogi természetű. - Ez talán megkönnyíti a megoldását, de valószínűleg nem a választások időszakában - jegyezte meg.

Elmondta, hogy szerdán Szlovákiában tesz látogatást, ahol a szlovák fél álláspontját is meghallgatja. A Benes-dekrétumokra vonatkozó kérdésre válaszolva az ET raportőre elmondta, hogy az Európa Tanács akkor foglalkozhat a dokumentumokkal, ha erre vonatkozóan előterjesztést nyújt be valamely tagország. Németh Zsolt hozzáfűzte, hogy nem tud erre irányuló magyar szándékról.

Kapcsolódó elemek