Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félmilliárddal több jut a határon túli magyarok oktatására

A jövő évi költségvetésben a közigazgatási tárcánál az eredetileg tervezettnél ötszázmillió forinttal több jut majd határon túli magyar oktatási célokra - mondta Ulicsák Szilárd miniszteri biztos. Erről a jövő évi költségvetési módosító indítványok szavazásakor döntöttek a képviselők.


Dátum: 2010-12-10 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:39.014399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszteri biztos közölte: az eddigi előirányzat 2,2 milliárd forint volt, ez 2,7 milliárd forintra emelkedhet. Ulicsák Szilárd megjegyezte: eredetileg ő 2,8 milliárd forintot nyújtott be erre a költségvetési sorra, így az előzetesen kért szinte teljes összeg rendelkezésre áll majd.

Kiemelte: a bővülésnek köszönhetően több olyan program is megvalósulhat, amelyet korábban terveztek, de úgy tűnt, a büdzsében nincs rá lehetőség.

Ulicsák Szilárd elmondta: a határon túli oktatás kapcsán több olyan téma vetődött fel, amely többletforrást igényel. Elmaradtak a beruházások több felsőoktatási intézményben, így például az Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE), a beregszászi főiskolán. Ezen kívül a szórványkollégiumoknál is több beruházási tétel van, és több működési forrásra is szükség lenne.

A miniszteri biztos kiemelten fontosnak tartotta, hogy az EMTE-n megépüljön a kolozsvári kampusz, mert ez szükséges az akkreditációhoz, ahhoz, hogy egyetem maradhasson, és ne minősíthessék át főiskolává. Eddig bérleményekben működött itt az egyetem - jegyezte meg, hozzátéve: hogy a nagyváradi kampusz építése csaknem tíz éve halasztódik, illetve a marosvásárhelyi kollégiumot is fel kellene építeni, s a csíkszeredai kampuszt is korszerűsíteni kellene. Beregszászon a főiskola tetőszerkezetét kellene befejezni, s jó néhány szórványkollégium, iskola fejlesztésére is szükség van például Szlovákiában, a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján.

A jövő év elején a fent említett, határon túli oktatási intézményeket fenntartó szervezetekkel, alapítványokkal és egyházakkal végigtárgyalják az igénylistákat, s ezután állítanak fel prioritási sorrendet a támogatásokról és fejlesztésekről - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek