Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békesi, Draskovics, László és Csillag is ragaszkodik a státuszához

A nemzeti erőforrás miniszter kérésére, az általa megszabott november 30-i határidőig az egyetemi tanácsok tiszteletdíjas tagjainak harmada mondott le önként, több volt szocialista és egy szabaddemokrata miniszter ragaszkodik az előző kormánytól kapott pozícióhoz és a tiszteletdíjhoz - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.


Dátum: 2010-12-10 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:39.362468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap információja szerint a 65 minisztériumi delegáltból 22-en tettek eleget Réthelyi Miklós kérésének, és önként lemondtak gazdasági tanácsi tagságukról, amelyeknek betöltésére még az előző kormányoktól kaptak megbízást.

A kérést teljesítők közé tartozik Sugár András, a T-Mobile egykori vezérigazgatója, Surányi György, az MNB korábbi, és Simor András, a jelenlegi elnöke, valamint Király Júlia MNB-alelnök.

Ugyanakkor a Medgyessy-, s a Gyurcsány-kormány miniszterei közül Békesi László, Draskovics Tibor és László Csaba egykori pénzügyminiszterek, valamint Csillag István gazdasági miniszter visszautasította a felkérést - írja a napilap.

Az Országgyűlés által már elfogadott törvénymódosítás szerint 2011. január 31-i hatállyal a rektor és a gazdasági főigazgató kivételével a gazdasági tanácsok valamennyi tagjának megszűnik a megbízatása.

A Rogán Antal fideszes képviselő nevéhez fűződő módosítás szerint ezzel egyidejűleg az intézményekben új testületek alakulnak, amelyekben az eddiginél nagyobb arányt képviselnek a minisztériumi delegáltak.

A tanácsok a jövőben 9 tagúak lesznek, amelyekbe négy tagot delegálnak majd a tárcák, s a testület tagjai visszahívhatók lesznek.

További részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.

Kapcsolódó elemek