Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni: Magyar Bálint szétverte a bolognai rendszert

Fokozatosan szabad csak szélesebb körben előírni az emelt szintű érettségit, időt hagyva a diákoknak és az iskoláknak felkészülni a szigorúbb követelményekre - így nyilatkozott Pokorni Zoltán fideszes oktatáspolitikus, volt oktatási miniszter, a parlament oktatási bizottságának elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában péntek reggel. Ugyanitt elmondta: az emelt szintű érettségi rendszere jól működött volna, ha nyolc évvel ezelőtt nem veri szét a Magyar Bálint-féle oktatáspolitika.


Dátum: 2010-12-10 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:45.812078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Pokorni Zoltán a DunaTV Hattól nyolcig című műsorában

Bologna kapcsán megjegyezte: a világgal azonos irányba kell haladni, nem lenne szerencsés szembe menni az autópályán. Az emelt szintű érettségi rendszere jól működött volna, ha nyolc évvel ezelőtt nem veri szét a Magyar Bálint-féle oktatáspolitika. Most az a kérdés, hogy mikorra és milyen ütemben lehet helyreállítani. Csak óvatosan szabad hozzányúlni a szabályozáshoz - fűzte hozzá.

Mi azt mondjuk, hogy 2013-ra mondja meg a kormány, mely szakokra való bejutáshoz kell legalább egy emelt szintű érettségi vizsgát tenni. Nem látok ellentmondást az én és az oktatási államtitkárság véleménye között; csak nem jó, ha egyszerre túl nagyot akarunk emelni a lécen. Ugyanis nem a gyerekek megalázása vagy továbbtanulástól való elriasztása a célunk. Időben kell jelezni a gyerekeknek, hogy többet kell tanulni, és a gimnáziumoknak is, hogy jobban fel kell készíteni a diákokat - szögezte le az oktatáspolitikus, hozzátéve: sajnálta volna, ha 2014-ben egyszerre két emelt szintű vizsgát írtak volna elő a középiskolásoknak.

Pokorni úgy véli: a szakok iránti "kereslet" is befolyásolhatja majd, hogy előírják-e az adott szakon a két emelt szintű érettségit a bejutás feltételeként Pár keresett szakon, ahol nagyon nagy a verseny - az orvosin, az építészeten, az informatikus szakokon - elő lehet írni a kettőt. Ott, ahová lasszóval kell fogni most is a gyerekeket, lehet, 2014-től sem kell két emelt szintű vizsgát előírni - hangzott el.

A hallgatói arányszámot érintő kérdésre, miszerint szükség van e arra, hogy egy-egy évjárat negyven százaléka részt vegyen valamilyen felsőoktatási képzésben, a fideszes politikus elmondta: ha a mai pangó, depressziós gazdasági állapothoz viszonyítunk, akár még lehetnének is kételyeink. Ám ha megnézzük, a sikeres nyugat-európai és tengerentúli országok nem negyven, hanem ötven, hatvan, hetven százalékban iskolázzák be a fiatalokat. Természetesen nem képeznek mindenkiből tudóst, tömegesen kapnak felsőfokú szakképzést, gyakorlatorientált főiskolai képzést az ottani hallgatók.

Megjegyezte: az az "egészséges", ha sokan tanulnak gyakorlatorientált, főiskolai típusú diplomát adó képzésben, illetve hozzájuk képest egyharmadnyian a mesterképzésben, ahol tudósokat, elméleti embereket képeznek belőlük. Magyarországon ez fordítva néz ki, ami tehát egy feje tetejére állított piramis, ez nincs így jól - mondta a beszélgetésben.

Pokorni Zoltán szerint a bolognai típusú kétciklusú képzés éppen arra lenne hivatott, hogy rendezze ezt, és talpára állítsa az itthoni fordított piramist. Hogy ezt a funkcióját mégsem töltheti be, annak oka az, hogy erőltetett ütemben vezette be az akkori kormány, ennek során pedig minden bevezetés körüli hibába belecsúsztak. Ma a bolognai képzésnek csak az árnyoldalait látjuk, a hasznát, az előnyét pedig nem. De ne tagadjuk,hogy lehetnek, vannak előnyei. Az egész világ ebbe az irányba halad, nem lenne szabad szembe menni az autópályán - szögezte le az oktatáspolitikus.

Azért, hogy nálunk is betölthesse pozitív szerepét a bolognai folyamat, felül kell vizsgálni a hazai alapképzések jelentős részét, mégpedig úgy, hogy a felülvizsgálat után ezek önmagukban is értékes, a munkaerő-piacon is értékelt végzettséget adjanak - jelentette ki Pokorni Zoltán.

A hallgatói létszámcsökkenésre vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: bár köztudott, hogy ma a diploma véd leginkább a munkanélküliség ellen, mégsem lehet "kiszúrni" a gyermekekkel; azaz taníttatni őket akkor is, ha tudjuk, hogy esetleg nem lesz állásuk.

További okként jelölte meg a fideszes oktatáspolitikus a demográfiai csökkenést, amire valamilyen módon a felsőoktatásnak is válaszolnia kell. Emellett ok a pénztelenség is: annak sincs értelme,hogy kevés tanárral, rossz metódussal, pénzhiánnyal küszködve alulképezzük a gyerekeket ilyen nagy számban - szögezte le Pokorni Zoltán.

Arra kérdésre, mennyiben javíthatja a felsőoktatás minőségét az, hogy a felsőoktatási törvény koncepciója szerint az eddiginél kisebb arányt képviselne egy-egy intézmény finanszírozásában a fejkvóta alapú támogatás, Pokorni úgy reagált: "valamilyen módon a feladathoz kell kötni a pénzt". Kifejtette: az egyetem feladata az oktatás és a kutatás; ezt a két feladatot kell dominánsnak tekinteni; amellett, hogy természetesen be kell hozni minőségi mutatókat is. A vita ma az arányokon folyik. Az államtitkárság tizenöt százalékban javasolja figyelembe venni a diákok létszámát, ugyanekkora arányban a kutatási eredményeket. A fennmaradó hetven százalék pedig valami egyéb legyen. Azért egy kicsit sok a hetven százalék, ha nem mondjuk meg pontosan, hogy mi is ez. Ha pusztán a kapacitást, az intézmény fenntartását szolgálja, függetlenül attól, hogy van-e ott diák vagy kutatás, nos, az túlzó arány. A mozdulatlanságot több mint kétharmadnyi pénzzel finanszírozni, ezt Magyarország nem engedheti meg magának - jelentette ki az oktatási bizottság elnöke.

Hozzátette: a vita tehát most ezen folyik. Azon, hogy miként adjanak stabilitást a rendszernek, de mégse a meglévő merev intézményrendszert finanszírozzák, attól függetlenül, hogy ellátja-e feladatát vagy sem.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3906, 'source_type': 'media', 'source_id': 6211, 'target_type': 'article', 'target_id': 102722, 'relation_type': 'describes'}