Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A regionalizmus adja az európai együttműködés értelmét

Európa jövője nagy mértékben függ a regionális együttműködés elmélyítésétől - hangoztatta az Országgyűlés elnöke pénteken a témában rendezett nemzetközi konferencián, Budapesten. Kövér László szerint eljött az ideje annak, hogy a térségek közötti együttműködést egy új, magasabb szintre helyezzék.


Dátum: 2010-12-10 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:48.227024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kövér László A régiófejlesztés a többszintű, határon átnyúló együttműködések innovációjával című rendezvényen mondott köszöntőt, ezen az eseményen aláírták az úgynevezett Budapesti Nyilatkozatot. A dokumentumot aláíró európai szervezetek egy, a regionalizmust segítő szakmai hálózat létrehozása mellett kötelezték el magukat.

A magyar házelnök a konferencián arról beszélt: az európai együttműködés igazi értelmét nem elsősorban a nagy ívű politikai deklarációk mutatják meg a hétköznapokban, és nem is a politikusok - egyébként rendkívül fontos - brüsszeli munkája, hanem a regionalizmus mozgalma. Arra mutatott rá, hogy az együttműködő települések és régiók "a közös előnyök és érdekek jegyében összekötik az életük különböző szálait"; közös munkájuk, céljaik és álmaik vannak.

Kövér László kiemelte: a háborúk és polgárháborúk, az átrajzolt határok, az elcsatolt területek, a vasfüggönyök, a berlini fal és a kényszerű lakosságcserék mély sebeket ejtettek a kontinens arcán, ám a térség országai, népei és közösségei az elmúlt évtizedekben végre elindultak egymás felé. Úgy vélte, hogy az "együttműködés mindennapjai" segíthetnek kioltani a konfliktusok szellemét, és régi sebeket gyógyíthatnak be.

Véleménye szerint a mostani budapesti konferencián fontos munkát végeztek a határon átnyúló együttműködés jövőjének megtervezése terén, és különösen nagy jelentőségűnek mondta a most aláírt zárónyilatkozatot, amely egy "európai kiterjedésű szakmai segítő hálózat létrehozását célozza". Hozzátette: nagy öröm a számukra, hogy az európai uniós magyar elnökség "előestéjén" került sor az egyezmény aláírására. Kövér László a dokumentum aláírásával kapcsolatban leszögezte: Magyarország elkötelezett a regionalizmus, így az azt segítő hálózat sikerre vitelében.

A rendezvényen felolvasott Budapesti Nyilatkozat aláírói a szöveg szerint kifejezték a szándékukat egy "az állami szintet is magában foglaló, több szinten szervezett, határon átnyúló együttműködéseket segítő, európai szintű szakmai segítő hálózat létrehozására".

Kapcsolódó elemek