Orbán: Alacsonyabb kamat kell a gazdaságnak
A magyar gazdaságnak olcsó hitelre van szüksége a növekedéshez, a jegybanki alapkamatot ezért csökkenteni kell, nem pedig emelni - fejtette ki Orbán Viktor pénteken a lettországi Rigában.
Dátum: 2010-12-10 19:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156501
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:53.265488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Reuters hírügynökség jelentése szerint a magyar kormányfő Valdis Dombrovskis lett miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után elmondta: "nincs szükség a devizánk gyengítésére, és kamatemelésre sincs szükség mert friss pénzt kell a gazdaságba pumpálni."
Orbán Viktor hozzátette: a gazdaságnak "hitelre, olcsó hitelre van szüksége, következésképpen mi úgy gondoljuk, hogy a kérdés racionális megközelítése a kamatcsökkentés lenne, és nem a kamatemelés". Londoni felzárkózó piaci elemzők a pénteken bejelentette 4,2 százalékos novemberi inflációs adatot kommentálva úgy nyilatkoztak, hogy egyelőre kamatemelési szünet várható, de a kockázati környezet miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előbb-utóbb jó eséllyel folytatja a monetáris szigorítást, és az alapkamat egy éven belül valószínűleg meghaladja a 6 százalékot.
Az AFP hírügynökség a magyar kormányfő pénteki, baltikumi tárgyalásairól szóló tudósításában azt emelte ki, hogy Orbán Viktor szerint 2011 két évtized óta a legnehezebb év lesz az Európai Unió számára. "Az Európai Unió bajban van. Nincs okunk rá, hogy ezt nyíltan ki ne mondjuk" - idézte a francia hírügynökség a magyar miniszterelnököt, aki szerint a következő év egyebek között a gazdasági válság, az unió működését szabályozó szerződés módosítása és a tagországok közti szorosabb gazdaságpolitikai együttműködés miatt lesz különösen nehéz.
2011 döntő év lesz az új tagállamok életében is - fejtette ki Orbán Viktor. Az elnöki feladatokat januártól Magyarország látja el, az év második felében pedig Lengyelország következik, ami a magyar kormányfő szavai szerint "kiváló alkalmat teremt Közép-Európa számára". Az AFP emlékeztet: a volt kommunista államok közül Magyarország lesz a harmadik, amely betölti az unió soros elnöki tisztségét. Az első Szlovénia volt 2008 első félévében, a második pedig Csehország, egy évvel később.