Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormányhivatalok 124 milliárd forintból működnek jövőre

A 2011. január elsején megalakuló kormányhivatalok működési költsége 124 milliárd forint lesz jövőre - közölte az MTI kérdésére a területi közigazgatásért felelős államtitkárság pénteken.


Dátum: 2010-12-10 19:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:53.602687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fővárosi és a 19 megyei kormányhivatal tizennégy területi államigazgatási szerv integrációjával jön létre. Ügyfélszolgálati irodáik, az úgynevezett kormányablakok az ország 29 pontján működnek majd. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkárságának tájékoztatása szerint az újonnan megalakuló kormányhivatalok költségvetése a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok tervezett büdzséjéből és a tizennégy területi szakigazgatási szerv költségvetéséhez tartozó előirányzatok átcsoportosításából jött létre, többletforrást nem tartalmaz.

Hozzátették, hogy a közigazgatási hivatalok büdzséjét eredetileg 8 milliárd forintra tervezték a költségvetési indítvány benyújtásakor, mivel akkor még nem fogadta el a kormányhivatalokról szóló törvényt az Országgyűlés. Ugyanebből az okból a januárban a kormányhivatalokba integrálódó területi államigazgatási szervek előirányzatát is az eredeti költségvetési fejezetekben tervezték. A kormányhivatalokról szóló törvény elfogadása után módosító indítványokkal történhetett meg a költségvetési tervezet korrekciója - közölte az államtitkárság, megjegyezve, így csoportosították át a működési költségükhöz szükséges további 116 milliárd forintot.

A kormányhivatalok a kabinet általános hatáskörű területi államigazgatási szervei, székhelyük a megyeszékhelyeken van, a főváros és Pest megye esetében Budapesten. A hivatalokat kormánymegbízottak vezetik majd, akiket a közigazgatási miniszter javaslatára a miniszterelnök nevez ki.

A szervezeti integrációban részt vesznek a területi igazságügyi hivatalok, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalok, a földhivatalok, a regionális egészségbiztosítási pénztárak, a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságok, a regionális munkaügyi központok, a regionális munkaügyi felügyelőségek, a regionális munkavédelmi felügyelőségek, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság regionális felügyelőségei, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal regionális irodái, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális intézetei, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságai, a Nemzeti Közlekedési Hatóság regionális igazgatóságai, valamint az Oktatási Hivatal regionális igazgatóságai.

A kormány célja a hivatalok létrehozásával - mint azt az államtitkárság tudatta -, hogy az eddigi széttagolt, párhuzamosan működő területi kormányzati szerveket központosítsa, és ezzel a hivatali ügyintézést gyorsabbá, egyszerűbbé tegye.

Kapcsolódó elemek