Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hat időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap

Hat településen lesz időközi önkormányzati választást vasárnap; öt helyen polgármestert, egy budapesti egyéni választókerületben pedig képviselőt választanak. Az időközi választásokat azért kellett kiírni, mert az október 3-ai általános önkormányzati választáson szavazategyenlőség alakult ki az első két jelölt között.


Dátum: 2010-12-11 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156508
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:58:55.965022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Polgármestert választanak vasárnap a Zala megyei Csöde, Dobri és Zalaszántó, valamint a Békés megyei Dombiratos és Köröstarcsa lakói.

Csödén Horváth József és Reszneki Gyuláné - mindketten függetlenként - 29-29 voksot szereztek októberben.

Dobriban Horváth Albin Sándor és Lógár Zoltán - ugyancsak mindketten függetlenként -, 68-68 voksot kaptak.

Zalaszántón 171-171-en szavaztak Farkas Lajosra (Magyar Igazság és Élet Pártja) és Vajda Károlyra (Fidesz-KDNP).

Köröstarcsán Nagy László (MSZP) és Smiri László Zoltán (Fidesz) 553-553 voksot kapott.

Dombiratos lakói pedig egyaránt 123-123 szavazatot adtak le Bojczán Endre Péter (Fidesz) és Boldog István Ferenc (független) jelöltekre.

Időközi választást tartanak még a főváros XX. kerületének 12. számú egyéni választókerületében a jelöltek közötti szavazategyenlőség miatt. Ott októberben Csaszny Márton (MSZP) és Takács Pálma (Fidesz-KDNP) egyaránt 633-633 szavazatot szerzett.

Az év végéig még további nyolc helyen tartanak majd időközi önkormányzati választást.

Kapcsolódó elemek