Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tesztelték Közép-Európa leghosszabb gyaloghídját

Katonák meneteltek, kocogtak és futottak az épülő szolnoki gyaloghídon, így tesztelték, mozgás közben mennyit bír el. A tiszavirágot formázó hidat eredetileg szeptember elsején adták volna át, de az áradások miatt többször leállt az építkezés. Bár a folyó vízszintje most is magas, a kivitelező szerint még az idén átadják a forgalomnak.


Dátum: 2010-12-12 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:06.798781, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hídnak négyzetméterenként öt 100 kilós ember súlyát kell elbírnia, ezt tesztelték először a statikus vizsgálattal. Katonák meneteltek a hídon, először tizenhatan, majd ötvenen, végül százan. Azt, hogy közben hogyan mozog a híd, nemcsak a műszerek, hanem egyetemisták is mérték.

A könnyű acélszerkezetű híd egyébként a parton folytatódó építményekkel együtt 450 méter hosszú, a belvárost és Szolnok pihenőövezetét köti össze.

Bár a partrendezési munkálatok a magas vízállás miatt gyakorlatilag megszakadtak, magán a hídon már csak kisebb simításokat végeznek, így még az ünnepek előtt átadhatják a forgalomnak Közép-Európa leghosszabb gyaloghídját.

Kapcsolódó elemek