Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Szeretnénk a magyar sikerekből táplálkozni"

A magyar EU-elnökségi prioritások találkoznak Lengyelország érdekeivel is - jelentette ki Kövér László,miután fogadta Bogdan Borusewiczet, a lengyel szenátus elnökét.


Dátum: 2010-12-13 07:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156540
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:07.150995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bogdan Borusewicz, a lengyel szenátus elnöke budapesti látogatása során vasárnap kijelentette: fontos, hogy Magyarország és Lengyelország 2011-ben alkosson EU-elnöki párost. Magyarország a jövő év első felében, Lengyelország pedig a második félévben látja el a soros EU-elnöki teendőket. A magyar siker a lengyel munka alapja lesz, szeretnénk a magyar sikerekből táplálkozni - mondta a lengyel parlament felsőházának elnöke az Országgyűlés elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón kettejük megbeszélése után.

Borusewicz felhívta a figyelmet: ritka alkalom, hogy a két ország egyazon évben, egymást követően töltheti be az EU-elnökséget. Közölte, hogy a lengyel parlament együtt fog működni a magyar Országgyűléssel, és Lengyelország támogatni fogja a magyar elnökséget.

Az MTI azon kérdésére, hogy lesznek-e a lengyel EU-elnökségnek a magyartól eltérő prioritásai, úgy felelt: "nincs különbség a főbb célkitűzésekben, talán a hangsúlyokat másként helyeztük el". Utóbbi kapcsán utalt arra, hogy Lengyelország számára a kiemelten fontos kérdések között szerepel az energiabiztonság.

Kövér László házelnök kifejtette, örömmel állapították meg, hogy "a magyar EU-elnökségi prioritások találkoznak Lengyelország érdekeivel is". Az egyező fő célok között sorolta a közös európai energiapolitika, az energiabiztonság kérdését, a szakpolitikák megújítását, valamint az Európai Unió bővítését.

Az Országgyűlés elnöke - aki november eleji varsói látogatása során a lengyel szenátus elnökével is találkozott, és egyeztetett a két ország EU-elnökségéről - azt mondta, a lengyel elnökség induló feltételeit meg fogja határozni, hogy Magyarország milyen sikerrel látja el az elnöki feladatokat.

Kövér László közölte: partnerével egyeztettek arról, hogy a tartalmi érdekegyezések erősítése érdekében milyen együttműködést terveznek a következő hónapokban a parlamentek között, elnöki szinten és a bizottságok között egyaránt.

WikiLeaks: Kövér szerint információs terrorizmus történt

Az Országgyűlés elnöke a WikiLeaks-botrány kapcsán vasárnap kijelentette: információs terrorizmusnak tartja, hogy a bizalmas dokumentumokhoz hozzájuthattak, és azokat kiszivárogtatták. Kövér László az MTI kérdésére válaszolva beszélt erről a magyar és a lengyel sajtó képviselőinek, miután megbeszéléseket folytatott a lengyel szenátus budapesti látogatáson tartózkodó elnökével. A házelnök azt mondta, információs terrorizmusnak lehet minősíteni az ügyet, ha a kiszivárogtatás szándékos volt. Ha pedig nem gondolták végig az illetékesek, hogy mit csinálnak, akkor a demokráciát veszélyeztető gyerekes dologról van szó - tette hozzá. Úgy fogalmazott, azt a világot, a demokráciát veszélyeztetik, "amelynek a hasznait egyébként élvezi mindenki azok közül is, akik a WikiLeaks mellett tüntetnek".

Az első Orbán-kormány idején, 1998 és 2000 között a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterként tevékenykedő Kövér László kijelentette: a WikiLeaks-ügy azt is jelzi, "bizony hozzá kell nyúlni" az internetes hírközlés ellenőrizetlenségének tabujához, "végig kell gondolni, miképpen lehet a hasonló eseteket megelőzni".

A parlamenti elnök arról is beszélt, "apróbb dolognak tartja" a kiszivárogtatások azon részét, amely a diplomáciai szóhasználattól eltérő bizalmas közléseket tartalmaz, és ily módon kellemetlenségeket okoz az amerikai külügyminisztériumnak, valamint az érintetteknek. Szerinte ennek nem lesz hosszú távon hatása.

A WikiLeaks kiszivárogtató portál november 28-án titkos amerikai diplomáciai iratok publikálását kezdte meg; a honlap több mint 251 ezer irat nyilvánosságra hozatalát tervezi.

Kapcsolódó elemek