Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Oszkó Péternek is szemet szúrt az Omninvest

Kénye-kedve szerint változtathatta az előző kormány idején az állammal kötött megállapodás tervezetét a hazai vakcinagyártó Omninvest Kft., így végül drágábban adhatta a patikákba szánt oltóanyagot - derül ki egy levélből, amelyet Oszkó Péter írt. A Bajnai-kormány pénzügyminisztere nem értette, miként lehet ennyire kiszolgáltatott a kabinet ennek a cégnek.


Dátum: 2010-12-13 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156542
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:07.890516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem aratott osztatlan sikert az előző kormány tagjai között sem a vakcinagyártó Omninvest Kft.-vel való ködös állami együttműködés. A Magyar Nemzet birtokába került egy levél, amelyben Oszkó Péter pénzügyminiszter 2009. augusztusban azt írja Garamhegyi Ábelnek, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium akkori szakállamtitkárának: "Ha megengedsz egy személyes, de őszinte véleményt, egy ilyen cég ilyen minőségű tárgyalási folyamattal normál üzleti körülmények között már rég kiközösítette volna magát minden civilizált üzleti körből. Számomra még mindig nehezen emészthető, hogy kormányzatként olyan mértékben kiszolgáltatottak vagyunk, hogy kénytelenek vagyunk lenyelni a cég átláthatatlan tulajdoni viszonyaival kapcsolatos ködösítését és az ártárgyalásban folytatott követhetetlen, összevissza érvelését."

További részletek a hétfői Magyar Nemzetben.

Kapcsolódó elemek