Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Görögországban és Cipruson tárgyal Orbán Viktor

Görögországban és Cipruson tárgyal hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök a magyar EU-elnökségre való felkészülés jegyében. A magyar elnökség prioritásai közé sorolja az unió bővítésének folytatását.


Dátum: 2010-12-13 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:08.247273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő reggel Athénban tárgyal Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnökkel, délután Nicosiában pedig Dimítrisz Hrisztofiasz ciprusi elnök-miniszterelnökkel. A kormányfők a találkozók után sajtótájékoztatót tartanak.

Görögország a jövő őszig egy Törökország-EU csúcstalálkozóval szeretné feléleszteni az Athén szerint szemmel láthatóan befagyott török uniós csatlakozási folyamatot. A folyamat leállása "aláássa az unió hitelességét" - véli a görög vezetés, amely szerint a török EU-integráció a biztosítéka annak, hogy nyugodt legyen a két ország viszonya. A csúcstalálkozó célja lenne, hogy azon Törökország megerősítse elkötelezettségét olyan vállalásainak teljesítésére, mint belső reformjainak felgyorsítása vagy a Ciprusi Köztársaság elismerése.

Törökország csak az Észak-ciprusi Török Köztársaságot ismeri el, amelyet viszont rajta kívül egyetlen ország sem. A görög vezetés szerint ezenkívül 2014-ig minden nyugat-balkáni országnak meg kell tudnia, hogy mikor csatlakozhat az EU-hoz. Athén egy pontos menetrend kidolgozását tartja szükségesnek Macedónia, Montenegró, Koszovó, Bosznia, Albánia és Szerbia csatlakozásával kapcsolatban.

Orbán Viktor a 2011 első félévében esedékes magyar európai uniós elnökségre való felkészülés keretében találkozik a tagállami miniszterelnökökkel, és felméri, hogy a tagországok mit várnak a magyar elnökségtől. A múlt héten Stockholmban, Koppenhágában, Vilniusban és Rigában tárgyalt.

Kapcsolódó elemek