Spinoza-ház - holland kulturális intézet Budapesten
Spinoza-ház elnevezéssel holland kulturális központ nyitja meg kapuit Budapesten, a VII. kerületi Dob utcában.
Dátum: 2003-05-26 20:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10899
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:50.355962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sándor Anna ötletgazda, a ház programjait is ismertető sajtótájékoztatón elmondta, hogy a "Holland sziget" magánkezdeményezésre, magánerőből jött létre.
A névválasztás a holland szabad szellemet fejezi ki, s a házba a holland kultúra mellett a holland mentalitást is el akarják hozni - tette hozzá.
Baruch Spinoza XVII. századi filozófus, egy Portugáliából Hollandiába vándorolt zsidó kereskedőcsalád sarja. Munkáiban a vallás és az elnyomó politikai hatalom közötti összefüggéseket igyekezett feltárni. Szabad gondolkodása miatt kizárták a zsidó felekezetből - ismertette.
- A Spinoza-házban bemutatkozási lehetőséget adnak azoknak a magyar művészeknek is, akik Hollandiában váltak népszerűvé - közölte.
Sándor Anna ismertetése szerint a kulturális központot egy erre az alkalomra íratott új, holland opera ősbemutatójával nyitják meg. Henk Mieland zene- és dalszövegszerző a hollandiai születésű Mata Hari életét dolgozta fel, Anna Silberberg librettójára.
A holland kulturális központ ötletgazdája jelezte: első programjaik megrendezéséhez támogatást kaptak a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (NKÖM) és Hollandia budapesti nagykövetségétől.
Klaus de Rijk sajtó- és kulturális attasé megjegyezte: jelenleg is kiválóak a kulturális kapcsolatok a két ország között, de egy holland kulturális központ még hiányzott Budapestről.
Emlékeztetett arra, hogy tavaly például a Holland Nemzeti Táncszínház lépett fel a Vígszínházban, és holland irodalmi fesztivált is rendeztek Budapesten.
Klaus de Rijk jelezte: Hollandia 2004 második felében a tíz újonnan csatlakozó országban szervez kulturális programokat, s ebben Magyarország kiemelt helyet foglal el.
A Spinoza-ház - amely a nagyközönség számára június 9-től látogatható - programjai között zenei, színházi előadások, irodalmi felolvasóestek, képzőművészeti bemutatók is szerepelnek.
MTI - fidesz.hu