Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brüsszelben bemutatják hazánk romaprogramját

Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfőn mutatja be Magyarország EU-elnökségi romaprogramját a Roma Platform ülésén Brüsszelben - közölte a tárca.


Dátum: 2010-12-13 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:18.193669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint közleményükben írták, a magyar EU-elnökségi romaprogram fő célja, hogy közösségi szinten új alapokra helyezzék és növeljék az EU szerepvállalását a romákat érintő ügyekben, és a jövőben erősödjön az unió és a tagállamok együttműködése a romaintegrációval összefüggésben.

Balog Zoltán Brüsszelben találkozik Belinda Pyke-kal, az Európai Bizottság foglalkoztatási, szociális és esélyegyenlőségi főigazgatóságának vezetőjével is - közölte a KIM társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.

A romastratégia a magyar elnökségi program egyik kiemelt pontja. Az Európai Bizottság tesz majd javaslatot egy keretstratégiára, jelenleg kérdőíveket küld a tagállamoknak a kérdésben - mondta Ódor Bálint, a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten. Az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága pénteken megtárgyalta Járóka Lívia néppárti EP-képviselő előterjesztését a romák társadalmi befogadását célzó európai uniós stratégiáról, az EP valamennyi frakciója támogatásáról biztosította a tervezetet.

Kapcsolódó elemek