Schmidt Európa széthullására figyelmeztet
Helmut Schmidt hétfőn Hamburgban óva intette az európai kormányokat az Európai Unió felbomlásától és az amerikai dominanciától.
Dátum: 2003-05-26 20:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:50.650220, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egykori német kancellár a Hanza-város kereskedelmi kamarájának rendezvényén felszólalva kijelentette: az iraki háború megmutatta, hogy Európa széthullásának veszélye nem kicsi. Véleménye szerint az európai integrációs folyamat 1992 óta egyhelyben topog, s a jelenleg felelős hivatalt betöltő európai tényezők közül senki sincs igazán felkészülve tíz új ország uniós csatlakozására.
Schmidt hangsúlyozta: a tét az, vajon képesek lesznek-e az európai nemzetek megállni a helyüket a jövőben. Vagy kitartanak a cselekvőképes Európai Unió mint cél mellett, vagy kénytelenek lesznek fejet hajtani az Egyesült Államok dominanciája előtt - figyelmeztetett a 84 éves volt kancellár.
Meglátása szerint az európai konventtel összefüggő munkát azért kell Valéry Giscard d'Estaing-nek elvégeznie, mert az uniós tagállamok kormányai 1992 óta képtelenek voltak erre. Hogy a francia politikus munkáját végül siker koronázza-e, azt Schmidt "nyitott kérdésnek" minősítette.
MTI - fidesz.hu