Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A kis tagországok is hozzájárulnak az EU naggyá tételéhez" + Képek

Nagy érték a kis és közepes méretű európai uniós tagországok együttműködése, ezért ezt meg kell erősíteni - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn Nicosiában, miután a magyar EU-elnökségre való felkészülés jegyében tárgyalt Dimítrisz Hrisztofiasz ciprusi elnökkel.


Dátum: 2010-12-13 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:18.913840, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország a január 1-jén kezdődő uniós hivatala idején szeretné keresztülvinni a Lisszaboni Szerződés módosítását, egyebek mellett az euró védelmében, hiszen a közös pénz az egyik legfontosabb eszköz az unió egységesítésében. Budapest szeretné elindítani az úgynevezett európai szemeszterek sorozatát, amelyet az EU határozott el a kormányok közötti gazdasági együttműködés erősítésére. Mivel ez egy új intézmény, nehéz feladat lesz a bevezetése, de Magyarország megpróbálja úgy csinálni, hogy minden tagország megelégedésére szolgáljon - tette hozzá.

Magyarország együtt érez Ciprussal a sziget északi részének török katonai megszállása miatt, hiszen Magyarország a szabadság és a szabadságharc egyik hazája. Minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a sziget két közössége békében éljen egymással, és e közösségek meg tudják teremteni ennek a keretét, ami lehet egy föderáció is. Magyarország büszke a ciprusi ENSZ-misszióban részt vevő katonáira, jó teljesítményt nyújtanak, tiszteletet vívtak ki maguknak - mondta Orbán Viktor.

A ciprusi elnök elmondta: a magyar EU-elnökség politikai programjának fő témái közül az uniós polgárok pénzügyi helyzetének javításáról, a szegénység elleni küzdelemről, a munkahelyteremtés szükségességéről, valamint a nyugat-balkáni országok uniós integrációjáról, a környezetvédelemről és ehhez kapcsolódóan a magyarországi vörösiszapömlésről volt szó.

Hrisztofiasz elnök tájékoztatta magyar partnerét a ciprusi újraegyesítési folyamat állásáról, és arról, hogy a Ciprusi Köztársaság milyen javaslatokat terjesztett elő a sziget északi részén élő török közösségnek a megoldás érdekében. Köszönetet mondott Magyarországnak az újraegyesítés és annak támogatásáért, hogy megszűnjön a szigetrész török katonai megszállása. Elismeréssel szólt az ENSZ-misszióban való magyar részvételről. "Ciprus mindent megtesz azért, hogy a magyar EU-elnökég sikeres legyen" - jelentette ki.

Orbán Viktor hétfő reggel tagországi látogatássorozata részeként még Athénban tárgyalt görög hivatali kollégájával, Jeórjiosz Papandreuval. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy valószínűleg már csak a magyar elnökség után, a lengyel idején kerülhet sor arra az uniós csúcstalálkozóra, amelynek megrendezését Görögország szeretné elérni, és amelyen Athén szándéka szerint fel kellene éleszteni "a szemmel láthatóan befagyott" török uniós csatlakozási folyamatot.

A magyar miniszterelnök szerint ezzel a csúcstalálkozóval meg kell várni a júniusban esedékes török parlamenti választások eredményét. "De Magyarország komolyan veszi az ügyet, és a Lengyelországgal fenntartott szoros együttműködés keretében erről is egyeztet Varsóval - tette hozzá Orbán Viktor.

Kapcsolódó elemek