Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esztergom: balesetveszély a kivilágítatlan közutakon

Esztergom polgárai is veszélyben vannak a város kivilágítatlan, sötét utcáin. Az elmúlt két hétben már három embert gázolták el az érintett közterületeken, a három lakosból egy meghalt, a másik kettő, pedig nyolc napon túli sérülést szenvedett - olvasható az esztergomi Fidesz szervezet portálunkhoz eljuttatott közleményében.


Dátum: 2010-12-13 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:19.594134, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz frakció úgy gondolja, ezekért a balesetekért felelős Tétényi Éva is, mert nem fizette ki a közvilágítás után fennálló tartozást a TIVI Kft-nek, annak ellenére, hogy a város számláján rendelkezésre állt a fedezet, így a vállalat továbbra is szünetelteti szolgáltatását.

Majd ezt követően Esztergom polgármestere adósságrendezési eljárást indított Esztergom ellen, melynek következményeként továbbra is sötétek maradnak a település egyes utcái, veszélyeztetve ezzel a lakosság testi épségét, valamint a közbiztonságot.

Információink szerint a balesetekkel, gázolásokkal kapcsolatban a rendőrség is fontolgatja a hatósági eljárás megindítását - áll a párt esztergomi szervezetének közleményében.

Kapcsolódó elemek