Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa: Szükség van a nyugdíjmentő csomagra

Ha nem alakítjuk át a nyugdíjrendszert, akkor rövid távon is ellehetetlenül a magyar állam, és nő a kiszolgáltatottsága - jelentette ki Kósa Lajos hétfői sajtótájékoztatóján. A Fidesz ügyvezető alelnöke hangsúlyozta: a kormány legfontosabb üzenete az adórendszer reformján keresztül a demográfiai folyamatok megváltoztatása. A politikus emellett szólt a távhő árának szabályozásáról is.


Dátum: 2010-12-13 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:20.009683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialisták azon vádjára, miszerint jelen szabályozás nem tartalmaz elég garanciát a rendszer fenntarthatóságára nézve, a képviselő úgy reagált: a kormány legfontosabb üzenete az adórendszer reformján keresztül a demográfiai folyamatok megváltoztatása.

Cél, hogy a gázmoratórium a távhőre is vonatkozzon!

A Fidesz hosszú távon szeretné elérni, hogy a távhő és a gáz ára együtt mozogjon - mondta Kósa Lajos a párt alelnöke amikor ismertette a távhődíjakat érintő javaslatát, amelyet frakciótársával, Schmidt Csabával közösen jegyez.

Kósa Lajos kifejtette: jelenleg körülbelül 120 olyan gépüzemeltető van Magyarországon, amely úgynevezett kapcsoltáram-termelést folytat, vagyis nemcsak áramot, hanem távhőt is előállít az erőmű, és ezt a távfűtő vállalatoknak eladja. A kapcsoltáram-termelési ár pedig ennek az áramnak a kötelező átvételi ára, ami lényegesen magasabb, körülbelül a duplája a normál piaci árnak. Ez jelentős eredményt hozott a kapcsoltáram-termelést folytató vállalatoknak, és az áram árát is emeli - mutatott rá a politikus.

Hozzátette, a szocialisták kezdeményezte módosítás eredményeképpen 2011. január 1-jétől az említett körülbelül 120-ból mintegy 50 gép esetében megszüntetnék a kapcsoltáram-termelői árat, vagyis ezektől a cégektől már csak a piaci áron venné át az áramot a MAVIR, illetve a Magyar Villamos Művek (MVM). Kósa Lajos szerint az érintett cégek közötti szelekció azon múlott, ki mennyire tudott lobbizni a szocialista kormánynál.

A Fidesz ezért azt javasolja, valósítsák meg az "együtt sírunk, együtt nevetünk" elvét. Ennek alapján 2012. december 31-ig kivezetnék a kapcsoltáram-termelési árat a rendszerből, ezt ugyanis egy olyan elemnek tartják, amely magasan tartja az áram árát, és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - közölte. Addig is, amíg ezt kivezetik, 2011. január 1-jétől 15 százalékkal csökkentik mindenkinek az átvételi árat, 2012. január 1-jétől pedig további 15-tel.

Ennek köszönhetően az említett mintegy 50 gépüzemeltető városában nem lesz drámai távhőáremelés - hangsúlyozta Kósa Lajos.

Kapcsolódó elemek