A HM az átláthatóság elve szerint gazdálkodik
A Honvédelmi Minisztérium (HM) új vezetése töretlenül folytatja a tárca gazdálkodásának átláthatóvá tételét, s akkor is ezt teszi, ha ez a tárcát korábban birtokló MSZP-nek nem tetszik - közölte a HM sajtóirodája hétfőn arra reagálva, hogy az MSZP szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter megalapozatlan nyilatkozatot tett két darab helikopter beszerzéséről beszélve.
Dátum: 2010-12-13 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=156579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 11:59:21.182345, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárca közleménye szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter a Hír TV Sziluett című műsorában pontosan idézte a helikoptereket gyártó amerikai cég honlapján olvasható információkat, amely szerint a gyár közvetlenül, illetve partneri hálózata segítségével egyaránt értékesíti helikoptereit.
"Korábban az MSZP vezette honvédelmi tárca egy, a közbeszerzési eljáráson nyertes közvetítő cég bevonásával a gyári ár háromszorosáért vásárolt két helikoptert. Az ilyen eljárásokat, az adófizetők pénzének elherdálását az új honvédelmi vezetés határozottan visszautasítja" - áll a közleményben.
Az MSZP hétfői közleménye szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter megalapozatlanul nyilatkozott a Hír Tv-nek, téves információkat, mint írják: "a klasszikus vicc szerinti jereváni rádióra emlékeztető adatokat" tett közzé két helikopter beszerzéséről beszélve.