Mégis van nemzetközi felhatalmazás
A Fidesz frakciója hétfőn megvitatta az ENSZ BT múlt heti döntését és az iraki misszió ügyét - ismertette frakciója álláspontját Németh Zsolt. Az ENSZ-döntés után új helyzet állt elő, mert létrejött az a nemzetközi felhatalmazás, amelyre a Fidesz várt. Nem volt tehát igaza Kovács Lászlónak, amikor alig két hete állította: értelmetlen dolog ENSZ-felhatalmazásra várni. Az sem volt igaz, amikor a Fideszről azt mondta, az engedélyt olyan nemzetközi felhatalmazáshoz köti, amelyről pontosan tudja, hogy nem születik meg.
Dátum: 2003-05-26 21:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:21:51.606925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Meghozta a felhatalmazást az ENSZ Biztonsági Tanácsa, s ezáltal új politikai helyzet alakult ki - hangsúlyozta Németh Zsolt a Fidesz frakcióülését követő hétfői, késő esti sajtótájékoztatóján. Így Belgium és a semleges Finnország, Svédország is mérlegeli a részvételt Irak stabilizációjában.
Kovács László korábbi nyilatkozatait megtéve vagy nem tudta, mit beszél, ekkor alkalmatlan külügyminiszteri posztja betöltésére, mert veszélyeztette volna a Magyar Köztársaság biztonságát. Az is lehetséges viszont, hogy tudta: félrevezeti az ország közvéleményét - ekkor is igaz, hogy a pártelnök leküzdötte benne a külügyminisztert.
A Fidesz mindezek ellenére bízik abban, hogy sikerül megegyezni a kormány képviselőivel az iraki missziót illetően. A kormány két, számára elfogadható javaslata közül - a rendészeti és a szállító misszió - a Fidesz az utóbbit támogatja. Az ENSZ-döntés előidézte új helyzet miatt az elkövetkező napokban a Fidesz-frakció álláspontja szerint nemzetközi konzultációk lefolytatására, négypárti egyeztetésre és új határozati javaslat előkészítésére van szükség a következő napokban - mondta Németh Zsolt.
fidesz.hu